17. szám – Köszöntő

„Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tett az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor hazajön, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt.” (Mt 24, 45–47) Jézus végidőre szóló példázata mintha azt sejtetné, hogy jelenleg egy olyan házban lakunk, ahonnan a Gazda egy időre eltávozott, de az otthonmaradottakat sem hagyta magukra. Megbízta szolgáit, hogy hazajöveteléig gondoskodjanak a házban maradottakról, az Ő „háza népéről”. Testi-lelki szükségleteikben szolgái „megfelelő táplálékkal” álljanak rendelkezésükre. Jézus eljövetele előtt világunkat soha nem tapasztalt zűrzavar és káosz jellemzi. Nemcsak a természetben a fizikai körülmények között láthatjuk egyre inkább veszélyeztetve az életet, hanem az emberiség általános erkölcsi, szellemi állapota is a mélypont felé tart. Ezen körülmények is fokozottan szükségessé teszik, hogy „idejében”, azaz időszerű lelki táplálékkal szolgáljuk Isten háza népét – az „övéit” – a világban és az egyházban, hogy a válságos állapotok ellenére is felkészülten, „jól tápláltan” várhassák Uruk hazajövetelét.

„Azok, akik vigyázva várnak az Úr érkezésére, nem hiú reménykedéssel várakoznak. Krisztus érkezésének a várása arra indít bennünket, hogy féljük az Urat, és féljünk a bűnre kiszabott ítéleteitől. Fel kell ébrednünk abból a nagy bűnből, amely abból áll, hogy visszautasítjuk a nekünk felajánlott irgalmat. Azok, akik vigyázva várakoznak az Úrra, megtisztítják lelküket az igazságnak való engedelmeskedésükkel. Ezek az éber vigyázást komoly munkálkodással kapcsolják össze. Mivel tudják, hogy az Úr az ajtó előtt áll, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a mennyei lényekkel együtt munkálkodjanak a lelkek üdvösségéért. Ezek azok a hűséges és bölcs sáfárok, akik időben adják meg a szolgáknak járó bért (vö. Lk 12,42), mert azt az igazságot hirdetik, ami a jelen időben a legszükségesebb.” (Ellen G. White: Jézus élete)

Bárcsak jelen számunk írásai is az ebben való szolgálatra bátorítanának bennünket!

A szerkesztők

------------------------------------------------------------------------

Juhász Gyula: A hegyi beszéd 

A Genezáret holdfényes vizén

Mint néma hattyú, halkan ring a csónak, 

Fáradt halászok félhangon dúdolnak.

A Mester arcán boldog égi fény. 

Ragyog a hegy ezüstös glóriában, 

A ciprus bűvös illatot lehel,

A hold az ég tetőin vesztegel, 

Köröskörül tavaszi újulás van. 

Szöllő virágzik dús lankásokon

S a kékes árnyból, távol ormokon 

Nászdala búg az ittas gerlicéknek. 

A földre ráborul egy mély igézet, 

Jézus lehúnyja nagy, sötét szemét: 

Halkan fölcsendül a hegyi beszéd. 

(1905)