20 éves a Comenius Általános Iskola
Hálára ad okot minden megkezdett és lezárt tanév, hiszen aki valamelyest is ismeri az iskola történetét, tudhatja, hogy ez a kis intézmény milyen anyagi nehézségekkel küzdött a mögötte levő két évtizeden át. A most induló 2017/18-as tanév viszont azért ad okot különleges hálára, mert a Comenius Általános Iskola fennállásának huszadik tanévét indíthatjuk el. Elsősorban kegyelmes Istenünknek köszönhetjük, hogy ezt a kerek évfordulót megélhettük, aki valamiért úgy gondolta, megsegíti annyira ezt a szolgálatot, hogy már történelmi mércével is mérhető időtávot engedett működni.
A mennyei segítségen kívül eddigi megmaradásunkat köszönhetjük minden testvérünknek is, akik imáikkal, kisebb-nagyobb támogatásaikkal is segítették fennmaradásunkat. És végül, de nem utolsó sorban közösségünknek, a Keresztény Advent Közösségnek tartozunk hálával, amely szervezet az elmúlt hosszú évek során rendszeresen támogatta az iskolában folyó szolgálatot.
Örülünk annak, hogy ezt az évet is a maximálisan felvehető közel 90 fővel, köztük egy 11 fős első osztállyal, és még 11 magántanulóval indíthatjuk. Jelenleg 86 nappalis diákunk van, de az év során is gyakoriak az átjelentkezések, így várhatóan idén is „telt ház” lesz az iskolában. Tavaly is így volt, ezért legalább 3-4 gyermeket nem tudtunk felvenni év közben, mert nem voltak szabad helyeink. Nagy megtiszteltetés ez, s nagy felelősség és lehetőség egyben, hogy Szekszárd, illetve Tolna megye diákjain és magántanulóinkon keresztül valamelyest az ország több mint száz családjának gyermekeit oktathatjuk, nevelhetjük.
Az elmúlt húsz évben mintegy háromszáz nappalist és magántanulót engedtünk útjára, akik közül szinte mindenki hálás azért, amit itt, a Comeniusban kapott. Amikor utcán vagy éppen a boltban találkozunk volt diákjainkkal és szüleikkel, nemcsak a szakmaiságot emlegetik, hanem azt az emberséget, odafigyelő hozzáállást is, amit itt kaptak.
Vannak elballagottjaink közt becsületes munkásemberek, pedagógusok, orvosok, közgazdászok, mérnökök, akik sokfelé elviszik az iskola jó hírét. Így egyre többször találkozunk olyan szülővel, aki egy másiktól hallott jót rólunk, nem pedig valamelyik hirdetésünk alapján jelentkezett hozzánk. Mondhatni, hogy legalább a jelentkezők felét ők teszik ki.
A sok élmény közül, amely egy ilyen, már tőlünk eltávozott tanulóval és szüleivel való találkozásból fakad, néhány közelmúltbelit fel is elevenítenénk:
Az egyik egy fiúról szól, aki egy neves helyi gimnáziumban tanult tovább. Jó képességű, és ennek arányában öntudatos kis diákként ismertük meg alsó tagozatosként, aki az etikaórákon, ahol főként a Bibliáról tanulnak a diákok, gyakran adott hangot kételyeinek a Biblia isteni eredetét és éppen ezért hitelességét illetően. Mivel nálunk – éppen a bibliai elvekből fakadóan – a lelkiismereti és szólásszabadság fontos, így a gyerekek szabadon elmondhatják véleményüket, csak arra neveljük őket, hogy kellő tisztelettel tegyék.
Ahogy haladtak az évek, ez a kisfiú egyre szerényebb, és egyre szorgalmasabb lett. Nyolcadikra a feleségem, aki az etika tantárgyat tanította neki, arról számolt be, hogy érezhetően egyre elfogadóbb a Biblia értékrendjét illetően, noha nyíltan ezt nem vállalta fel.
Közvetlen ballagása után, a múlt nyári találkozásunkkor szülei lelkendezve mesélték, milyen jól érzi magát az új iskolájában is, és hogy az elmúlt nyarat végigdolgozta, de úgy érzik, egyúttal egy szemléletváltáson is átment. Egészen pontosan az édesanya úgy fogalmazott: „Elhagyta a pompát.” Már nem fontos számára a drága mobiltelefon, a drága ruhákban járásra sem törekszik, hogy megfeleljen a kortársak elvárásainak. Ami számunkra nagyon felemelő volt a szülők iskolánk iránt utólag is hálás szavain kívül, hogy gyermeküknek ezt a tulajdonságát érezték fontosnak kiemelni. Úgy érezhettük, hogy az a sok éves igyekezet, ami a mindennapi nevelés-oktatáson kívül az iskola szülőket is megszólító programjaiban is megjelenik, ahol a nevelésről, a bibliai értékekről beszélgetünk, visszhangra talált ebben a családban. Egy olyan családban, ahol nem divat az érzelgősködés – az édesapa egy fegyveres testületnél szolgál, és az édesanya is egy igen fegyelmezett lélek –, mégis, utólag is, minden érdek nélkül kifejezték hálájukat az elmúlt évekért és nem elsősorban a tudásért, hanem az annál is magasabb rendű értékekért.
Egy másik közelmúltbeli emlékünk egy már régebben elballagott tanulónkkal kapcsolatos. Egy szorgalmas, viszonylag jó tanuló diákunk volt ő is, aki a megye másik neves gimnáziumában tanult tovább. Azonban vele kapcsolatban nem voltunk nyugodtak, mert nézeteiben eléggé szélsőséges eszmék felé hajlott, sőt ilyen csoportosulásban, mint utólag, tőlünk elballagása után hallottuk, részt is vett. Ezzel együtt már középiskolásként is évente rendszeresen visszajárt a Comenius nyári táborába, amelyet szintén közel másfél évtizede megrendezünk. Ez a tábor is kiváló alkalom a gyerekekkel való kötetlenebb beszélgetésre, a természet, az egyszerű, léleképítő feltöltődés megszerettetésére. Hiszen az ilyen alkalmakkor együtt kerékpározunk hosszú kilométereket, kenuzunk a Holt-Duna gyönyörű öbleiben, megfigyeljük az állatvilágot, madarakat fogunk be természetvédők segítségével, együtt túrázunk, tábortüzet rakunk. Egyszóval élvezzük a nyarat és az életet, mindezt diszkó és egyéb extrém időtöltés nélkül, egyszerűen. Ebbe a táborba jött vissza tehát ez a fiú nyolcadik után is éveken keresztül, míg az elmúlt nyáron egy szívet melengető változásról számolt be nekünk, volt tanárainak, éppen ebben a táborban.
Elmondta, hogy ő bizony egy szélsőséges csoporthoz tartozott, és jó ideig velük is tartott, azonban egy alkalommal megelégelte, hogy a cigány kisebbség minden tagját folyamatosan elítélő, rasszista szövegeket halljon. Elmondta, hogy neki a mi iskolánkban is volt több roma származású, nagyon rendes diáktársa, és éppen ezért nem tudta elfogadni, hogy bárkit pusztán a származása alapján elítéljenek. Ezért össze is vitatkozott többször a szélsőséges nézeteket valló társaival, míg egyszer aztán végképp szakított velük. Mára forgatókönyveket ír diáktársaival, és olyan kisfilmeket rendez, amelyek az elfogadásra nevelnek. Nagyon örültem történetének, úgy éreztem, hogy az iskolánkban meglévő elméleti és cselekvő szeretet is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennek a fiúnak is megváltozott a gondolkozása.
A harmadik történetünkben egy olyan diákunkat mutatjuk be, aki az előzőekkel ellentétben gyenge tanulmányi eredménnyel távozott közülünk. Annak ellenére volt gyenge eredményű, hogy nagypapája magyar származású amerikaiként többek között a híres angliai Oxfordi Egyetem tanára, az atomkutatás professzora, aki megtisztelt minket azzal, hogy egy alkalommal beszámolót is tartott nekünk az iskolában. A fiúnak sokszor elmondtuk, hogy milyen lehetőségeket szalaszt el, mert nagypapája is szép jövőt tervez neki, csak ehhez tudást kell szereznie, hogy a rábízott lehetőségekkel jól tudjon gazdálkodni. Jó néhány beszélgetésen voltunk túl, úgy vele, mint édesanyjával közösen, amikor elballagott tőlünk. Sorsát csak messziről kísértük utólag, de nagy örömmel hallottunk éppen az előbbi történet diákjától felőle, miszerint, bár a fiú édesanyja fiatalon, fia tőlünk való távozása után nem sokkal elhunyt, éppen ez a tragikus esemény változtatta meg gondolkodását, s ennek révén jó tanuló középiskolássá vált. Nagyapjával is újra felvette a kapcsolatot, és így újraéledtek a reményei, hogy értékes életet éljen.
Az elmúlt húsz év egyik örömteli tapasztalata, hogy a városi nevelési tanácsadó megtisztelő bizalommal küldi hozzánk azokat a gyermekeket, akik láthatólag jóravaló fiatalok, de valamiért az iskolájukban nem érzik jól magukat, nem úgy teljesítenek, ahogy képességeik szerint elvárható lenne. Számos ilyen diák jelentkezett át akár év közben is hozzánk, és döntő többségükben pozitív változások következtek be náluk, akár tanulmányi eredményeikben, akár lelkiállapotukban. Gyakori kijelentés ez részükről vagy szüleiktől: „Bárcsak itt kezdhettünk volna…”
A város vezetése is láthatóan elismeri ezt a lélekmentő tevékenységünket. ők úgy látják, hogy mi olyan gyerekeket is elvállalunk nevelésre, akik máshol nem könnyen tudtak beilleszkedni, ezáltal hiánypótló tevékenységet látunk el. Ezen felül az önkormányzat azt is értékeli, hogy az iskola nyáron sem zár be, mivel nyári napközi szolgáltatást végzünk. Ez azt jelenti, hogy a város minden olyan diákját fogadjuk a nyári szünetben, akiknek a felügyelete a szüleik munkába járása miatt nem megoldott. Igyekszünk őket nemcsak megőrizni, hanem tartalmas időtöltést is kínálni számukra, a napi rendszeres kézműves foglalkozástól a kisebb kirándulásokig, múzeum-, könyvtárlátogatásokig. Így gyakorlatilag a 35 ezer fős város minden iskolájának számos diákjával és szüleivel kapcsolatba kerülünk, ezzel is bizonyságot téve arról a szolgálatról, amit iskolánkban végezni szeretnénk.
Ezt a tevékenységünket a város külön is támogatja anyagilag, és ez az anyagi támogatás csökkenti az iskola terheit, a vele járó erkölcsi elismerés pedig a jó bizonyságtételre ad alkalmat. Ezeken kívül még számos intézménnyel és magánszeméllyel állunk jó kapcsolatban, mindezeket hely hiányában nem tudjuk itt felsorolni. A városvezetés és az intézmények jelentős része tud az iskola adventista hátteréről, és az elmondottak alapján is úgy gondoljuk, hogy az elmúlt húsz év tevékenysége jó bizonyságul szolgált olyan főtisztviselő emberek felé is, akiket máshogy nem lenne könnyű megszólítani.
Hálásak vagyunk tehát az elmúlt húsz évért. Köszönettel tartozunk minden kollégának, úgy a jelenlegieknek, mint azoknak, akik az elmúlt években legjobb lelkiismeretük szerint nálunk tanítottak, dolgoztak. Hiszen egy lelkes nevelőtestület nélkül nem lehet iskolát működtetni. A legszebb ebben az, hogy a kilencfős főállású nevelőtestületből ugyan csak hárman tagjai közösségünknek, de a többiek is tiszteletben tartják elveinket, igyekszenek azokat alkalmazni, és mindazokhoz alkalmazkodni.
Hiszen nálunk szombaton soha sincs tanítás, még akkor sem, ha máshol van a ledolgozandó szombatok alkalmával, így más napokon pótoljuk be a kieső napokat. Ezen túl elfogadják, többen pedig érdeklődve hallgatják egészséges életmódról vallott elveinket, köztük azt is, hogy a konyhánkon csakis tiszta ételt tálalhat fel a szolgáltató, hogy ünnepségeinken, még a külön dolgozói összejöveteleken sem lehet alkoholt felszolgálni. De legfőképpen azért vagyunk nekik hálásak, mert elfogadják nevelési elveinket, igyekszenek megérteni és alkalmazni azokat. A határokat meghúzó, de egyben meleg szeretettel a gyerekekre odafigyelő, szilárd értékekre nevelő elveket, amelyeket minden tanévben két alkalommal teljes napos belső értekezleteken tekintünk át.
Természetesen vannak még csiszolni valóink bőven, hiszen mindannyian jövünk valahonnan, de igen jó, kollegiális légkör uralkodik köztünk, és ez megkönnyíti a mindennapjainkat. Erről számol be az a mintegy tizenöt óraadó kolléga is, akik a kilenc főállású munkatárson kívül nálunk oktatnak, hogy lehetőleg minden tantárgyat az adott szakos tanár oktathassa.
Az anyagi helyzetünkről röviden csak annyit, hogy bár szűkös költségvetési keretek között élünk, amennyiben ezek a feltételeink nem romlanak, az iskola remélhetőleg fenntartható marad. Amiért többek között imádkoznunk kell, hogy a közelmúltbeli események miatt csökkent közösségünk taglétszáma, így az éves támogatást egyházunk nehezen tudja kigazdálkodni. Kérjük tehát azokat, akik tehetik, hogy céladományokkal a tizedcédulán vagy más úton továbbra is gondoljanak az iskola működésére. Hisszük, ahogyan eddig lehetetlen helyzeteken át megsegíttettünk, úgy ezután is megadatik a fennmaradáshoz szükséges „felülről jövő segítség” mindaddig, ameddig mennyei Atyánk ezt jónak látja.
Köszönjük minden testvérünknek, akik imában, illetve egyéb segítséggel támogatták, hogy a nevelési reform üzenetét képviselhessük a Comenius Iskolában.
Morvai Szilveszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése