2017. jún. 1.

15. szám – Dániel könyve 5-6-7. fejezete – Ige mellett rovat

Üzenetek Dániel könyvéből – 5-6-7. fejezet

Aki Dániel könyvét nem ismeri, a kereszténység és a világ történelmét nem ismeri – hangoztatta Isaac Newton a 18. században, aki Dániel és Jelenések könyvéről könyvnyi magyarázatot hagyott maga után. Már Josephus Flavius megjegyezte, hogy az ószövetségi próféták közül a zsidók különös becsben tartják Dánielt, mert nemcsak jövőbeli eseményeket jövendölt meg, hanem azok bekövetkezésének pontos idejét is. Valóban, Dániel könyvében idői próféciák találhatók 2300, 1335, 1290, 1260 és 490 évről, ezek közül az 1260 évről szólót Jelenések könyve ötször is visszaidézi.
Sokan úgy gondolják, Dániel könyve jelképeinek sokasága miatt nehezen érthető, erre azonban rácáfol Jézus Krisztus visszahivatkozása, aki a világ­történelem utolsó négy rövid szakaszáról szóló nagy apokaliptikus beszédében egyszerűen így hivatkozott az ószövetségi prófétára: „Aki olvassa, értse meg!” (Mt 24,15)
Jézus Krisztus továbbá Dániel könyvéből kölcsönözte az „Isten országa” és az „Emberfia” kifejezéseket is. Egyik legrövidebb példázatában, a kősziklára esés példázatában Dániel könyve 2. fejezetét vette alapul (Mt 21,42–44).
5. FEJEZET

A nabukodonozori birodalom egyre alább hanyatlott. Mikor az egyik uralkodó, Nabonid idegen ország meghódítására távozott el, hatalmát megosztotta Belsazárral, aki következetesen csak másodiknak mondhatta magát az országban, ezért ajánlhatta fel e történet szerint Dániel prófétának a harmadik helyet a birodalom vezetésében. Az utóbbi évszázadokban sokáig kétségbe vonták e fejezet hitelességét, amikor azonban az 1920-as években Nabonid létére fény derült, a Bibliát támadó érvelések is elcsitultak. 
E fejezet az Újbabiloni Birodalom legvégső napjait írja le. A költséges építkezésekbe és tivornyázásokba merült főrangú réteg azért volt elbizakodott, mert az Eufrátesz folyóra épült főváros az idegen hatalmak előtt meghódíthatatlannak tűnt. Ezért hívott össze nagy lakomát Belsazár király ezer főembernek, akik előtt maga is mértéktelen ivászatba merült. A borozás közben előhozatta a Nabukodonozor által Jeruzsálemből Babilóniába hurcolt templomi edényeket, hogy abból igyanak a meghívottak, valamint a király feleségei és ágyasai. Miközben lerészegedtek, dicsérték a különböző anyagokból készített bálványistenségeket.
Mialatt mulatoztak, a király palotájának meszelt falán egy kézfej tűnt fel a gyertyatartóval szemben, és írni kezdett. A szokatlan jelenséget látva a király megrémült és varázslói után kiáltott. A rejtélyes szavak értelmét tudakolta tőlük, amelyeket a kézírás a falon hagyott. Mindent megígért a megfejtőnek, még azt is, hogy mint harmadik parancsolhat az országban. A király bölcsei azonban ezúttal sem tudták a szavak értelmét megfejteni a királynak. Hatalmas zavarodottság lett úrrá a főembereken. A zűrzavart a királyasszony oldotta fel, amikor Belsazár elé idézte, hogy itt él közöttük egy Dánielnek, babiloni nyelven Baltazárnak nevezett héber férfiú, akiben „tudomány, értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése találtatik”. Ekkor elküldtek Dánielért, és neki is mindent felajánlva tudakolták a szavak értelmét. 
Dániel visszautasította az ajándékokat, mindazonáltal az írást elolvasta, majd az értelmét a király elé tárta. Bizonyságot tett Nabukodonozorról, az ő országlásáról és jelleméről. Felidézte hét évig való megháborodását is, mivel nem ismerte el Isten teremtő és gondviselő hatalmát. Szembesítette Belsazárt mint leszármazottját, hogy ő, noha mindezeket tudta, nem alázta meg a szívét. Istennel való gőgös szembefordulását a templomi edények megszentségtelenítésével tetézte. Ezért jelent meg számára ez az írás: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ezek a szavak röviden azt jelentették, hogy Isten számba vette országlásának idejét, és véget vet annak, mivel „megméretett a mérlegen, és híjával találtatott”. Azt is tartalmazta még a jövendölés, hogy a babilóniaiak birodalma elosztatott, és átadatott a médeknek és a perzsáknak. Belsazárnak el kellett ismernie e szavak igazságát. Dánielt az ország harmadik emberévé tette, és mindezt közhírré is tétette. 

Kürosz és csapatai beveszik Babilont
Ugyanakkor néhány óra múlva, még ezen az éjszakán a médek és a perzsák kardcsapás nélkül vették be az addig bevehetetlennek mondott fővárost. Ennek hátterét Hérodotosztól, a nagy görög történetírótól ismerhetjük: Círusz (vagy más néven Nagy Kürosz) katonáival csatornát ásatott, és elterelte az Eufrátesz vizét. Az ellenséges haderők száraz lábbal mászták meg a királyi palota falait, és az Újbabiloni Birodalomnak egy éjszaka leforgása alatt vége lett. A méd Dáriusz vette át az irányítást, akit később Círusz váltott fel.
Dániel könyvében még egy történeti fejezet található, mely az idős próféta tapasztalatát írja le az újdonsült hatalom kezdeti idejében. Eddig a babiloni időszak tapasztalatait örökítette meg, a második fejezetben egy profetikus álmot is közölve. A Dániel könyve 7–12. fejezete közötti részek azonban már csak próféciákat fognak tartalmazni. Dániel úgy állította össze könyvét, hogy az egyértelmű és világosan áttekinthető legyen. Hitbeli tapasztalataikat vette előre, és az azok közben kapott jövendöléseket helyezte el könyvének második felében. Így az egész prófétai irat két nagy részre oszlik: az 1–6. és a 7–12. fejezetekre. A megpróbáltatásokból is kitetszik, hogy a többi prófétához képest jóval nagyobb nehézségek és támadások érték Dánielt, aki ezek között is megállva lett méltó arra, hogy az emberiség egész sorság kinyilatkoztató vázlatpróféciák megörökítője lehessen. 
Leírásai egyszerűen, de hitelesen vezetnek be bennünket az ókori babiloni világbirodalom hétköznapjaiba, és uralmi központjának életébe. Feltárják az elbizakodottságot és gőgöt, amelyet a pénz, a kincs és a hatalom alapozott meg azok tudatában, akik túlléptek az emberi mértékeken, és gyakran kivetkőztek emberiességükből is. Rámutatnak az alattvalók szolgalelkűségére, amelyről az ez után következő 6. fejezetnek még bőségesen lesz mondanivalója. Nem kendőzik el a művészetek, különösen a zeneművészet részvételét abban, ahogy emberek meghunyászkodásához, talpnyalásához segítséget nyújtanak. A harmadik fejezetben talált kijelentéshez hasonlót majd Jelenések könyve 18. fejezetében olvashatunk, amikor az emberek lelkeiért folytatott manipulációs harcban a „hárfásoknak és muzsikásoknak, síposoknak és trombitásoknak szavára” történik utalás (Jel 18:22).

6. FEJEZET

Dániel próféta, aki túlélte Babilónia bukását, az új hatalom, a médek és perzsák államszövetsége idején is tisztséget kapott. Nem is akármilyet: Dáriusz király után a három igazgató egyikévé nevezték ki, akinek a többi tiszttartók számadással tartoztak. Hamarosan kiderült, hogy Dánielben rendkívüli lélek lakozik, úgyhogy a király őt szándékozott megtenni a hatalmas birodalom második emberének. Ez felszította a többi vezető irigységét. Minduntalan okot kerestek Dániel ellen, de nem találtak, mert hűséges volt, semmi fogyatkozás vagy vétek nem találtatott benne. 
Mivel személyében nem tudták megvádolni, okot kerestek a vallásában. A választott nép, a zsidók hite és vallása valóban különbözött a többi népétől. A zsidók személyes Istenben hittek, aki kinyilatkoztatta önmagát, törvényeket és történelmi tapasztalatokat adott nekik. Ezeket a Bibliában őrizték. Amikor a Dániellel ellenséges vezetők tanácsot tartottak, végül azt eszelték ki, hogy ráveszik a királyt egy rendelet kiadására, amely szerint harminc napig sem istentől, sem embertől semmit nem lehet kérni a médek királyán kívül. Aki ezt megszegi, az oroszlánok vermébe kell vetni.
Ez a képtelen rendelet egyedül Dániel próféta ellen irányult, akiről mindenki tudta, hogy napjában háromszor imádkozik, méghozzá nyitott ablak előtt, Jeruzsálem felé fordulva. A rendelet hatályba lépése után alig várták az időt, hogy imádkozása közben a prófétára rontsanak, és mint bűnöst, a király elé cibálják. A médek és perzsák vissza nem vonható törvénye szerint Dáriusznak el kellett ítélnie megbízható és hűséges emberét. Formálisan ugyanis megszegte az újdonsült törvényt. A királyt ugyan bánat gyötörte, igyekezett is megszabadítani őt, de minden kísérlete hiábavalónak bizonyult. A gonosz és aljas alattvaló vezetők végül is rábírták, hogy a prófétát az oroszlánok vermébe vettessék. A király még utána is szólt, mintegy kérlelve, hogy Istene szabadítsa meg őt. A király álmatlanul töltötte az éjszakát, zenével sem szórakoztatta magát, kerülte őt az álom.
Mikor hajnalban felkelt, azonnal az oroszlánok verméhez sietett. Eltávolíttatta a lepecsételt követ, és lekiáltott a prófétának, aki csodák csodájára életben maradt, mert elmondása szerint Isten elbocsátotta az ő angyalát, aki bezárta az oroszlánok száját, és így nem árthattak neki, mivel ártatlannak találtatott, és semmi vétket nem követett el a király ellen. Erre a király előhozatta azokat a férfiakat, akik e koholt váddal a prófétát az oroszlánok vermébe vettették, és őket dobatta le a vérengző állatok közé, akik rögtön rájuk is rontottak, és minden csontjukat összezúzták.
Ezután a király rendeletet adott ki, mint egykor Nabukodonozor, „az élő Isten és az ő soha meg nem romló országa” dicséretével. Elismerte tehát, hogy ezt a nyilvánvaló csodát csak a mennybéli Isten volt képes megcselekedni. 
A Biblia szerint Isten többször is tanújelét adta annak, hogy törvényei felfüggesztése nélkül képes olyan eseményeket előidézni, amelyek az emberek szemében csodának látszanak. Ha nem tudjuk is minden természetfölötti beavatkozásnak a nyitját, azt azonban el kell ismernünk, hogy ha valóban létezik Isten, ilyenekre szükségképpen képesnek kell lennie. Egy 20. századi, magát ateistának valló költő mondta: „Azért, mert csak Miskolcig jutottam el, még nem vonom kétségbe Kassa létezését.” 
Isten azonban nem csodákkal akar a hitre elvezetni, sokkal inkább fordítva áll a dolog: az éledező, megerősödő hitre válaszol olykor csodákkal. Az Ószövetségben találunk olyan csodákat, melyeket Isten tett közvetlenül, de olyanokat is, amelyeket prófétái, főleg Mózes, Illés és Elizeus által hajtott végre. Jézus Krisztus földi szolgálata során sok csodát tett, betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, de tudnunk kell, hogy egyrészt egyiket sem a maga erejéből végezte, hanem a mennyből kapott erőt és hatalmat azokhoz, másrészt pedig csodái sosem voltak öncélúak ‒ mielőtt megtette volna őket, általában elismerte: „a te hited megtartott téged”, „nagy a te hited” stb. Az Apostolok cselekedetei szerint a tanítványok is Jézushoz hasonló csodákra voltak képesek hitük és a Szentlélektől kapott mennyei segítség által. Jézus azt ígérte követőinek, hogy az ő csodáinál kiterjedtebb csodákat is megtesznek majd (Jn 14:12). Krisztus szerint „azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az írásokat, sem Istennek hatalmát” (Mk 12:24).
Dániel könyvének első, történeti része azzal zárul le, hogy a próféta a médeket felváltó perzsák idején is a királyi udvarban maradt, egészen Círusz idejéig.

7. FEJEZET

Még Belsazárnak, az utolsó babiloni uralkodónak az idejében, de mintegy ötven évvel a Nabukodonozornak adott álom után Isten profetikus álommal kereste fel Dániel prófétát is. Az előzővel párhuzamosan futott ez az álom, de sokkal részletesebb volt. Amit egy babiloni uralkodónak mondott, azt jóval mélyebben és új tartalmakkal telítve jelenthette ki néki az Isten. 
A próféta háborgó tengert látott maga előtt, melyre a négy égtáj felől szélviharok fújtak. A Biblia kötött jelképhasználata szerint a tenger a népek, nemzetek jelképe (Jel 17:15), a szélviharok a történelmi vészeket (a háborúkat, viszályokat, ellenségeskedéseket) jelenítik meg. A viharzó tengerből ezután vadállatok emelkedtek ki.
Nem értékes nemesfémekkel, hanem vadállatokkal jelképezte Isten a történelem egymás után következő világbirodalmait. Ami Nabukodonozor álmában az arany fej, az Dánielében a sasszárnyakkal előrerohanó oroszlán, amelynek azonban a szárnyak kitépésével megfogyatkozik az ereje, és emberi szív adatik néki. Vagyis Nabukodonozor halála után követői méltatlanok lesznek hozzá, és elkótyavetyélik birodalmát.
Ami ott az ezüst váll és karok, az itt az egyik oldaláról a másikra forduló medve, tökéletesen megjelenítve azt a történelmi mozzanatot, hogy a médek után a perzsák veszik át a következő, második világbirodalom kormánypálcáját. A medve szájában levő három borda a Méd‒perzsa Birodalom három hódítási területét jelképezi (Babilon, Egyiptom, Lydia). A közben hallott szó („egyél sok húst!”) a perzsák több mint egy évszázadig tartó mértéktelen hódításaira utal, amellyel Görögországot kívánták bekebelezni.
Ami az előbbi bronz vagy réz, az itt a párduc, amely gyorsaságával a Nagy Sándor-i Görögországot jelképezi, a négy fej pedig a halála utáni hellenista utódállamokat.
  

Ami ott a vas lábszárak és a tíz lábujj, az itt a semmi máshoz nem hasonlítható fenevad és a homlokából kinövő tíz szarv – a Római Birodalomnak és az európai nemzetállamoknak a jelképe. Új elem viszont az álomban a tíz szarv közül kinövő kis szarv, amely úgy készít utat magának, hogy három más szarvat kiöklel felnövekedése során, a későbbi azonosítás szerint „három királyt fog megalázni”. A kis szarvban okos szemeket és nagyokat szóló szájat vett észre Dániel. Továbbá azt, hogy falt, zúzott ez a vadállat, és a maradékot lábaival széttaposta. A későbbi azonosítás a fenevad erejét a kis szarvra átruházva mutatja, és a próféta kérésére különböző újabb ismertetőjegyeket sorakoztat fel.
Miközben azonban e negyedik vadállat ténykedését szemlélte a próféta, mennyei látomás is szeme elé tárult. Még folyt a földi történelemben a hatalmi versengések ádáz tusája, miközben a mennyben ítélők ültek le, könyvek nyittattak meg, és az Örökkévaló Isten trónjához az Emberfiát vezették. Ő kap jogot az ítélettételre, és annak földi végrehajtására. A látomásból egyértelműen kiderül, hogy még zajlik a földi történelem, de közben a mennyben már elkezdődik az ítélet, hogy a másodszor földünkön megjelenő Megváltó az addig élt igazakat feltámaszthassa (1Pt 4:17), majd egyesíthesse mindazokkal, akik élve érik meg eljövetelét, és így egy örök életet elnyerő emberiség állhasson elő. 
Dánielt nagyon megdöbbentette ez az álom, társainak is elmondta, és mindent pontosan megőrzött emlékezetében. Kívánva kívánt azonban többet megtudni a három világbirodalom után következő negyedikről, melyet a későbbi, Biblián kívüli képzőművészeti ábrázolások hol elefántnak, hol orrszarvúnak, hol pedig krokodilnak mutattak be. A Biblia azonban semmi máshoz nem hasonlítható erőnek szemlélteti, amely mintegy összegzi az előtte szereplő elnyomó gépezetek eszközeit, és az erre visszatekintő Apokalipszis meghatározásával „a sárkány adta az ő erejét annak, és az ő királyiszékét és nagy hatalmat” (Jel 13:2). Egy mennyei lény ezután messzemenően felvilágosította a prófétát a negyedik állatról, és főleg a kis szarvról, melynek ténykedése Dánielből a legnagyobb megdöbbenést váltotta ki.
E kis szarv sokat szól majd a Felséges ellen (úgy is fordítható: helyett), a Messiáshoz ragaszkodókat üldözni fogja, miközben a bibliai törvényeket megváltoztatni véli, és teljhatalma egy évig, két évig, fél évig (azaz három és fél évig, tehát 1260 napig) fog tartani, ami a prófétai időmeghatározás szerint 1260 évnek felel meg (lásd Ezék 4:6). Csak Jézus közbelépése dönti meg hatalmát. Ő ‒ mint a nabukodonozori álomban a hegyről leszakadó kő ‒ örökkévaló országot hoz el, mely soha meg nem romlik, és soha el nem múlik.
(Folytatjuk…) 

Reisinger János

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése