2017. dec. 21.

Az Eleki Életmódközpont 2018. I. féléves turnusai


A 2018-as év turnusainak időpontjai

Dátum
Turnus
Január 15- 25 (10)  Betegturnus
Január 28 - Február 02 (5)  Képzés
Február 12-22 (10)Betegturnus
Március 05-15 (10)Betegturnus
Április 02-12 (10)Betegturnus
Április 23 - Május 03 (10)Betegturnus
Május 14-24 (10)Betegturnus
Június 04 - 14 (10)Betegturnus
Június 17 - 22 (5)Házi gyógymódok képzés
(10) = hétfő-csütörtök (5) = vasárnap-péntek

Megjegyzés:
A betegturnusokon a résztvevő betegek száma max. 8 -9 fő, részvételi díj: 10.000.- Ft/fő/éjszaka.

A Házi Gyógymódok képzésen a résztvevők száma max. 12 fő, részvételi díj: 7.000.- Ft/fő/éjszaka.

Helyfoglalás
Mivel férőhelyek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre kérjük mielőbb tegye meg jelentkezését.
További információért forduljon hozzánk bizalommal.

http://www.elekieletmodkozpont.hu/programterv

16. szám – Nyári táborok beszámolói

Nyári táborok 2017.

Toleranciatábor Seregélyes

Az idei toleranciatáborba való jelentkezésem egy évvel ezelőtt, a tavalyiban történt. Edinának szavamat adtam, hogy ott leszek. Úgy adódott, hogy vihettem magammal egy mozgássérült hölgyet is, akit a karácsonyi koncertünkkor ismerhettem meg a közeli idősotthonban.
Aki volt már együtt a mozgáskorlátozottakkal, azoknak nem kell, aki nem volt, annak meg nehéz leírni, hogy mi is történik ott és akkor közöttünk és bennünk. 
Sokszor gondoltam arra, amit családi kirándulásaink alatt érzek, mikor számunkra még ismeretlen, szépséges helyen láthatjuk és tapinthatjuk az Isten jelenlétét: ide el szeretném hozni a társaimat is, hogy lássák ők is, örüljenek ők is!
Együttlétünk a felszabadultság és valami megmagyarázhatatlan öröm jegyében telt. Ebből még az sem tudott minket kizökkenteni, hogy az év legmelegebb hetén voltunk Seregélyesen. Senki nem unatkozott. Teendő mindig akadt, hisz a fizikai gondozás önmagában sok időt vesz igénybe, Edina pedig messzemenően gondoskodott arról, hogy a maradék időt hasznos programokkal tölthessük. Hihetetlennek tűnik, de az az önfeledtség, amivel rendelkeztünk, amikor játszottunk – mert játszani jó, játszani kell! – meghatározója lett többi együttlétünknek is. Volt bemutató idomított, kedves kutyusokkal, strandoltunk (ezt külön látnotok kellene), néztünk mélyen elgondolkodtató filmet, virágcsokrokat kötöttünk száraz virágból, régi várak életébe pillanthattunk be, és sokat-sokat énekeltünk. Napi szinten voltak mély, isteni gondolatokkal megvilágított beszélgetéseink. Esténként pedig éjszakába nyúló szobai beszélgetések elfojtott foszlányai hallatszottak, ahol kimondhatatlan és szinte elviselhetetlen emberi sorsok kerültek a szemünk elé. Maradandó, mélyreható, összekovácsoló, reményt és vigaszt kereső és találó barátságok szövődtek ember és ember, ember és Isten között. 
Egyik szobatársam, akinek skizofrén lánya is velünk volt, ezt mondta nekem a hét közepén: „Emlékszel, mit mondtam tavaly, hogy miért jöttem el? Azért, mert a lányomnak jót akartam. Az idén már másért jöttem. Én szeretnék tanulni.”

16. szám – 20 éves a Comenius Általános Iskola – Emlékoszlop c. rovat


20 éves a Comenius Általános Iskola

Hálára ad okot minden megkezdett és lezárt tanév, hiszen aki valamelyest is ismeri az iskola történetét, tudhatja, hogy ez a kis intézmény milyen anyagi nehézségekkel küzdött a mögötte levő két évtizeden át. A most induló 2017/18-as tanév viszont azért ad okot különleges hálára, mert a Comenius Általános Iskola fennállásának huszadik tanévét indíthatjuk el. Elsősorban kegyelmes Istenünknek köszönhetjük, hogy ezt a kerek évfordulót megélhettük, aki valamiért úgy gondolta, megsegíti annyira ezt a szolgálatot, hogy már történelmi mércével is mérhető időtávot engedett működni. 
A mennyei segítségen kívül eddigi megmaradásunkat köszönhetjük minden testvérünknek is, akik imáikkal, kisebb-nagyobb támogatásaikkal is segítették fennmaradásunkat. És végül, de nem utolsó sorban közösségünknek, a Keresztény Advent Közösségnek tartozunk hálával, amely szervezet az elmúlt hosszú évek során rendszeresen támogatta az iskolában folyó szolgálatot.
Örülünk annak, hogy ezt az évet is a maximálisan felvehető közel 90 fővel, köztük egy 11 fős első osztállyal, és még 11 magántanulóval indíthatjuk. Jelenleg 86 nappalis diákunk van, de az év során is gyakoriak az átjelentkezések, így várhatóan idén is „telt ház” lesz az iskolában. Tavaly is így volt, ezért legalább 3-4 gyermeket nem tudtunk felvenni év közben, mert nem voltak szabad helyeink. Nagy megtiszteltetés ez, s nagy felelősség és lehetőség egyben, hogy Szekszárd, illetve Tolna megye diákjain és magántanulóinkon keresztül valamelyest az ország több mint száz családjának gyermekeit oktathatjuk, nevelhetjük.
Az elmúlt húsz évben mintegy háromszáz nappalist és magántanulót engedtünk útjára, akik közül szinte mindenki hálás azért, amit itt, a Comeniusban kapott. Amikor utcán vagy éppen a boltban találkozunk volt diákjainkkal és szüleikkel, nemcsak a szakmaiságot emlegetik, hanem azt az emberséget, odafigyelő hozzáállást is, amit itt kaptak. 
Vannak elballagottjaink közt becsületes munkásemberek, pedagógusok, orvosok, közgazdászok, mérnökök, akik sokfelé elviszik az iskola jó hírét. Így egyre többször találkozunk olyan szülővel, aki egy másiktól hallott jót rólunk, nem pedig valamelyik hirdetésünk alapján jelentkezett hozzánk. Mondhatni, hogy legalább a jelentkezők felét ők teszik ki.



16. szám – Az egészségügyi misszióról


Miért olyan fontos, hogy minden gyülekezeti tag 
bekapcsolódjon az egészségügyi misszióba?

A januárban megalakult egészségügyi osztály céljai között szerepel, hogy rendszeres alkalmakat biztosítson gondolatok, tapasztalatok megosztásához, a közös tervezéshez és továbbképző előadásokhoz. Ennek jegyében tartottuk 2017. május 14-ei konferenciánkat. Ennek kezdő áhítatát írott formában is közzétesszük.
„Eljött az idő, hogy minden gyülekezeti tag
kivegye részét az egészségügyi missziómunkából.”
(Bizonyságtételek, VII. köt., 62. o.)

A mai konferencia áhítatán egy fő kérdést szeretnék felvetni: Miért szükséges, hogy mindenki komolyan vegye az egészségügyi munkát, és abba bekapcsolódjon? E kérdésre válaszolva több érvet is megfogalmazhatunk.
Jézus példája. Figyeljük meg, hogyan munkálkodott Jézus: „És bejárta Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban és hirdetve Isten országának evangéliumát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget. És elterjedt az ő híre egész Szíriában: és hozzávitték mindazokat, akik rosszul voltak, a különféle betegségekben és kínokban sínylődőket, ördöngösöket, holdkórosokat és gutaütötteket; és meggyógyította őket. És nagy sokaság követte őt Galileából és a Tízvárosból és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról.” (Mt 4,23–25) Jézus példája egy üzenetet hordoz: nem elég önmagában az evangéliumhirdetés, személyes szolgálattal kell összekapcsolni az igehirdetői munkát. E két dolog: a szó és a tett, az ige és a gyakorlati segítségnyújtás együttese volt tehát Jézus szolgálatának titka. Mindez számunkra is követendő példa: „Csak Krisztus módszere vezet igazán eredményre az emberekkel való kapcsolatfelvételben. A Megváltó az emberek között mozgott, mint aki a javukat akarja. Együttérzést tanúsított, szolgálatával megadta, amire szükségük volt és elnyerte a bizalmukat. Azután így szólt: Kövessetek engem!” (A nagy Orvos lábnyomán)

16. szám – Seneca gondolatai


Seneca gondolataiból

  • Nincs senki, aki másnak használva magának ne használt volna. 
  • A helyes cselekedetnek az a díja, hogy megtettük. 
  • A bölcsesség nem emlékezik jobban a sértésre, mint a neki tett szolgálatra. 
  • Kérded, mi felejteti el velünk a kapott jót? A vágy arra, amit csak ezután kell kapnunk. 
  • Nincs veszélyesebb gyűlölet annál, ami a megcsúfolt jótett miatti szégyenérzésből ered. 
  • Az, hogy hálás embert találj, megéri, hogy hálátlanokat is próbára tégy. 
  • Az ártalmas dolgok sosem tartanak mértéket. A bűnök őszintén sohasem kezeskednek. 
  • A jó emberben nem a rossz csökkent meglétét tapasztalom, hanem teljes hiányát. 
  • Az olvasást egy percre sem hagyom abba. 
  • Nem szabad csak írni vagy csak olvasni: az egyik – az írás – mogorvává tesz, kimeríti energiáinkat, a másik felold és kilúgoz. Váltakozva kell folyamodnunk ehhez és ahhoz, szabályoznunk az egyiket a másikkal, hogy ami az olvasás során összegyűlik, azt az író formába öntse. 
  • Hogy mi lesz, azt nem tudom, hogy mi lehetséges, azt tudom. 
  • A megkívánt dolgok legokosabb mértéke: nem annyit elvenni, amennyit akarsz, hanem annyit, amennyi megillet. 
  • „Ó, milyen tudós ember!” Elégedjünk meg ezzel az egyszerűbb ranggal: „Ó, milyen jó ember!” 
  • Bölcs lehetsz parádé nélkül, gyűlölködés nélkül is. 
  • Ha le akarod vetkezni vétkeidet, nagy ívben térj ki a vétkes példák elől. 
  • Cselekedj, ne csak csevegj, s ne csak a hallgatók mulatságára bűvészkedj a szavakkal, hanem a lelket eddzed, és szilárdítsd a fenyegetésekkel szemben. 
  • Nem azért nem merünk belevágni valamibe, mert nehéz, hanem azért nehéz, mert nem merünk belevágni. 
  • A szabadságot ingyen nem lehet megkapni. Ha sokra tartod, minden mást kevésre tarts. 
  • Nincs, aki ne lenne elég erős ahhoz, hogy ártson. 
  • A hallgatóság nagy részéről látható, hogy számára a filozófus iskolája a tétlenség tanyája. 
  • Kevesen tudták hazáig vinni azt, amit megértettek. 
  • Hogyan lehet bebizonyítani a gondolatokról, hogy eredetiek? Megmondom: úgy kell cselekedned, ahogy beszélsz. 
  • Ahol az értelem számára nincs hely, nincs jó sem.

16. szám – Reformátorok és hitehagyás – Tallózó c. rovat

Reformátorok és hitehagyás
Miért küldött reformátorokat Isten az egyházba? Ki mondható igazi reformátornak? 

A hitehagyás, a hűtlenség akkor következik be, ha a vezetők, prédikátorok és gyülekezeti tagok elkezdik figyelmen kívül hagyni Isten irányítását és törvényeit. Kezdetben befogadják ugyan az igazságot, de továbbhaladva emberi elképzeléseket, okoskodásokat követnek, amelyek idővel feltételezésekhez, végül engedetlenséghez vezetnek. Ezután elméjükben kialakul a Biblia és a prófétaság Lelke világos tanításaival való szembenállás. Az emberi bölcsesség válik istenükké. A sötétség világossággá változik, a világosság sötétséggé. Figyeljük meg, mit mondanak erről az ihletett tanácsok: 
„Azok, akik megfogadják a Salamon hitehagyásában rejlő intést, óvakodnak attól, hogy megtegyék az első lépést a Salamont elbuktató bűnök felé – csak a menny akarata iránti engedelmesség óvja meg az embert a hitehagyástól. Isten nagy világosságot és sok áldást árasztott az emberre. Ha ezt a világosságot és sok áldást nem fogadja el, semmi sem védi meg az engedetlenségtől és a hitehagyástól. Amikor azok, akiket Isten magas állással és felelős megbízatással tisztelt meg, Tőle elfordulva emberi bölcsességre építenek, akkor világosságuk sötétséggé változik. A rájuk bízott képességek saját csapdájukká válnak.” 
(Próféták és királyok, 83. o., eredeti számozás) 
„Korunkban a hitszegés és hitehagyás szelleme érvényesült, amelyet tisztánlátásnak neveznek, mert állítólag ismerik az igazságot. Ez valójában csak vak elbizakodottság. Emberi elméleteket dicsőítenek, és Isten, valamint törvénye helyére teszik őket. Sátán engedetlenségre csábítja az embert. Azt ígéri, hogy engedetlenségével szerzett szabadsága és függetlensége nyomán az ember olyan lesz, mint Isten. Azt látjuk, hogy az emberek Isten világos kijelentéseivel szemben foglalnak állást, és bálványimádóan az isteni kinyilatkoztatás fölé helyezik az emberi bölcsességet. Alkalmazkodnak a világ szokásaihoz, és azonosulnak elveivel. Ez annyira elhomályosítja értelmüket és megzavarja gondolkodásukat, hogy szinte már nem tudnak különbséget tenni a világosság és sötétség, az igazság és tévedés között. Olyan messzire távolodnak el a helyes úttól, hogy néhány úgynevezett filozófusnak a véleményét megbízhatóbbnak tartják a Biblia igazságainál. Úgy tűnik, hogy Isten Igéjének kérlelései és ígéretei, valamint az engedetlenség és a bálványimádás ellen meghirdetett ítéletei nem érintik szívüket. Azt a hitet, amely Pált, Pétert és Jánost áthatotta, idejétmúltnak, titokzatosnak tartják, amely nem méltó modern gondolkodók felfogásához.” 
(Próféták és királyok, 178. o.) 

16. szám – Szentlélek és újjászületés – Bizonyságtételek rovat

A legnagyobb szükséglet

„Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet,  és fehérebb leszek a hónál.” (Zsolt 51,9)

Mindannyiunk legnagyobb és legsürgősebb szükséglete az igaz istenfélelem újjáéledése. A legfontosabb feladatunk, hogy erre törekedjünk. Komoly erőfeszítést kell tennünk az Úr áldásának elnyeréséért, nem azért, mert Isten nem akarja adni, hanem azért, mert mi nem vagyunk készek elfogadni. Mennyei Atyánk jobban szeretné a Szentlelket adni azoknak, akik kérik, mint ahogy földi szülők adják jó ajándékaikat gyermekeiknek. A mi dolgunk, hogy bűnvallással, megalázkodva, bűnbánattal és komoly imával teljesítsük azokat a feltételeket, amelyek Isten ígéreteihez fűződnek, hogy kiáraszthassa ránk áldásait. 
Újjászületést csak az imánkra adott válaszban remélhetünk. Ha az emberek nélkülözik Isten Szentlelkét, nem értékelik az Ige hirdetését sem, de amikor a Lélek hatalma megérinti szívüket, az előadások nem maradnak hatás nélkül. Isten szavának tanítása és Lelkének befolyása vezeti józan belátásra azokat, akik összejöveteleinket látogatják. Értékes tapaszta- latokat fognak nyerni, és hazatérve készek lesznek egészséges befolyást árasztani. 
Vannak régi hívők, akik tudják, hogy mit jelent Istennel imában egyesülni és átélni a Szentlélek kitöltetését. Azonban sokuknál ez a tapasztalat nem gyümölcsözik a tettek mezején. Vajon ki fogja helyüket betölteni? Mi a helyzet a felnövekvő nemzedékkel? Megtértek Istenhez? Tudatában vagyunk a mennyei szentélyben folyó munkának, vagy valami kényszerítő erő indítására várunk a gyülekezetben, mielőtt felkelnénk? Azt reméljük, hogy az egész egyház feléled? Az az idő sohasem jön el. 
Vannak olyan személyek a gyülekezetben, akik nem tértek meg, és akik nem egyesülnek a komoly, állhatatos imában. Meg kell kezdenünk a személyes munkát. Többet kell imádkoznunk és kevesebbet beszélnünk. 
(Review and Herald, 1887. március 22.)
Ima a Szentlélek Kitöltetéséért

„Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra; és én érettük odaszentelem magam, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. De nemcsak érettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem.” (Jn 17,18–20) 

Mennyei Atyám! Úgy jövök most hozzád, ahogy vagyok: szegényen, nélkülözve és Benned bízva. Arra kérlek, hogy add meg nekem és ennek a népnek a kegyelmet, mely tökéletesíti a keresztény jellemet. Uram, meg fogod-e szánni ezt a népet? Világítson be fényed szívünk kamráiba és lelkünk templomába! Megváltóm, te véredet adtad örökségedért váltságul, hogy győzőkként léphessenek be Isten országába, ahonnan sohasem kell kijönniük. Áldd meg azokat, akik jelezték vágyukat, hogy Neked akarnak szolgálni! Áraszd ki rájuk lelkedet! 
Arra kérlek, mennyei Atyám, áradjon ki Lelked erre a népre. Tedd nyilvánvalóvá megváltó szándékodat! Érintsd szívüket, és tedd nagyon szelíddé őket! Szentlelked által lágyítsd meg őket, és segíts nekik észrevenni a munkát, melyet el kell végezniük szomszédaikért és a körülöttük szenvedő lelkekért!
Ó, ébreszd rá őket felelősségükre!
Bár megmosnák jellemruháikat, és megfehérítenék a Bárány vérében! Átöleled-e őket kegyelmed karjaival? Kérleld őket Szentlelked indításai által, hogy próbálják meg kiárasztani fényüket azokra, akik még nem ismerik az igazságot! Tedd rendbe egyházadat, ó, Uram, hogy munkálkodjanak a lelkekért! 
Megváltóm, nyilatkoztasd ki magad ennek a népnek! Fejezd ki irántuk való szeretetedet! Ó, tedd meg ezt! Tartsd meg népedet, hogy Sátán ne kényszerítse rájuk akaratát és útjait! Segíts nekik, hogy áttörjenek minden ellenálláson, és végül Isten városában letehessék koronáikat Jézus lábai elé, akinek nevét minden dicsőség megilleti. 
Ámen. 


(Review and Herald, 1908. július 16.) 

2017. nov. 15.

16. szám – Készülés az úrvacsorára – Hit általi megigazulás rovat


„Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, 
és úgy igyék abból a pohárból…”

Keresztségem után, amikor az úrvacsorákra készültem, sokszor eszembe jutottak Pál apostolnak ezek a szavai. De mi az, amivel meg kell próbálni az embernek magát? Mi az a szempont, ami alapján vizsgálni kell magunkat? Eszembe jutott még az is, amit a Sola főiskolán tanultunk: az úrvacsorai előkészület nem kettős bűnrendezés. Ez világos is, mert amit Istennél egyszer letettünk, azt nem kell még egyszer, hiszen Ő sem hozza elő. Ha pedig újra elesünk, akkor a nap végén, amikor visszatekintünk – ahogy Isten is tette a teremtésnél –, letehetjük Nála azt, ami nem volt jó.
Az úrvacsorát szoktuk a szövetség megújításának is nevezni. A keresztség a szövetségkötés, az úrvacsora pedig az arra való emlékeztetés. „Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint lábait megmosni, különben egészen tiszta” – mondta Jézus Péternek az utolsó vacsorán. Az Istennel kötött szövetséget, ami tisztává tett bennünket, nem kell még egyszer megkötni, hanem csak megújítani, mert megszegtük.
A szövetségkötésről azt mondja képiesen Jézus, hogy az tisztává tesz, azaz megtisztít eddigi bűneinktől. De igaz abban az értelemben is, hogy tiszta célt jelöl ki számunkra, hiszen a szövetség az együttműködésről szól. A Szabadító megismeréséig a bűnt cselekedve az emberölőnek, a hazugság atyjának rabszolgái voltunk, a szövetségkötés után pedig azzal működhetünk együtt, aki minden emberrel meg akarja ismertetni az igazságot és munkálja a szabadításukat.
De mit jelent pontosan az Úrral való szövetség? Miután Isten kiszabadított bennünket a bűn fogságából, vállaljuk, hogy Vele együttműködve segítünk másoknak is a szabadulásban. Erre a feladatra mi vagyunk a legalkalmasabbak, mert hitelesen tudunk bizonyságot tenni az isteni szabadításról. Erre az egyik példa a gadarai megszabadított ördöngös. Amikor gyógyulása után szeretett volna a Szabadítóhoz csatlakozni, Jézus nem engedte, hanem visszaküldte az övéihez, ahol jó bizonyságot tudott tenni arról, hogy van szabadulás. Így mondta ezt Jézus a hegyi beszédben: „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék, és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.” (Mt 5,15)

16. szám – Az „erős szív" – Az Ige mellett rovat

Érzelmeink titokzatos világa
A kívánatos cél: az „erős szív”

A titokzatos emberi agy, illetve „szív”
Indokolt a címben foglalt „érzelmeink titokzatos világa” kifejezés, mert az érzelmek meghatározása, működésük leírása komoly megfigyelést és összefüggéseket kereső gondolkodást kíván. Bonyolultsága miatt szinte lehetetlen pontos, teljes leírást adni róla. 
Az ember lelkivilágának megértéséhez a legtöbb, legjobb segítséget a bibliai kijelentések adják, amelyek – Jézus meghatározása (Mt 4,4) és az Ószövetség számos kijelentése (például Ezék 37,17) szerint – „Isten szájából származó beszédek”
Az átvitt értelemben használt „szív” szó az ember összes lelki tevékenységét jelöli a Biblia fogalomvilágában, amelyeknek a központja, fizikai szerve egyébként az agy. Mindig fontos elismételni, amikor a „szív” bibliai fogalmáról esik szó, hogy van egy fontos különbség a magyar nyelvben való átvitt értelmű használata és bibliai átvitt értelmű használata között. Magyar nyelvünkben főként az érzelemvilágra utalunk a „szív” szóval. A bibliai fogalom viszont az ember egész lelkivilágát jelöli, tehát az értelmi és akarati tevékenységeit is. Ezáltal az is világossá válik, hogy az érzelmeket nem lehet elkülöníteni a többi lelki funkciótól, az értelem, a lelkiismeret és az akarat vagy döntési képesség működésétől. Ezekről a lelki megnyilvánulásokról bővebben olvashatunk A boldogság törvénye c. könyvben
, most főként az érzelmekre fordítjuk a figyelmet, noha ezeket csak elméletileg lehet különválasztani a többi lelki tevékenységtől. 
Az emberi „szív” tökéletes ismerője csakis annak Alkotója lehet. Így szól erről a 33. zsoltár: „Az égből letekint az Úr, látja az emberek minden fiát… Ő alkotta mindnyájuk szívét, jól tudja minden tettüket.” Egy másik bibliai kijelentés szerint: „Az Úr minden szívbe belát, és minden emberi gondolatot jól ért.” (1Krón 28,9) Egy harmadik ige felteszi a kérdést, hogy „kicsoda ismerheti” az emberi szívet, majd Isten kijelentése felel e kérdésre: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom.” (Jer 17,9–10)
(A vese szó – ugyancsak átvitt értelemben, itt és másutt is az Írásban – a szív váltófogalma: szintén az ember titokzatos belső világát, lelki tevékenységeit jelöli.)

Az érzelmek szerepe az ember lelkivilágán belül
Különlegesen nehéz feladat az érzelmek lényegének megragadása. Minden lelki tevékenységünket kísérik, az egész életet mintegy érezzük. Ezenkívül személyiségünk is tükröződik az érzelmeinkben. 
Az érzelmek jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy érzelmileg nagyon gyorsan reagálunk minden dologra, amivel találkozunk. Az érzelmi reakció megelőzi az értelmi vagy lelkiismereti választ, hiszen ahhoz külön munka, tudatos megfontolás kell. Az érzelmi reagálás viszont az ösztönös természetből fakad, ezért automatikus, külön odafigyelést, belső összeszedettséget nem igényel. 
„Az érzelmi elme sokkal gyorsabban dolgozik, mint a racionális elme, akcióba lép anélkül, hogy egy pillanatig is mérlegelné, mit cselekszik. Ez a gyorsaság áll útjába a gondolkodó elmére jellemző szándékos, elemző reflexiónak… Az érzelmet kiváltó momentum és az érzelem kitörése közt szinte nincs hézag…”

16. szám – Köszöntő

Érzékelhetően az idők végéhez közeledve a korábbi nemzedékeknél is jobban a szívünkre kell vennünk ezt az apostoli intelmet: „Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresve, hogy kit nyeljen el.” (1Pt 5,8) Az apostol hozzáfűzi ehhez az intelemhez: „Akinek álljatok ellene, erősek lévén a hitben…” (9. vers) Lehetséges tehát ellenállni! Ez reménység és bátorítás. 

Mindazonáltal a magabiztosság életveszélyes! Úgyszintén veszélyes, ha akár a legparányibb dologban is eltérünk Isten nyilvánvaló szavától, kívánalmától, mert ez utat nyit a további, még megejtőbb kísértéseknek. Nem szabad lebecsülni az ellenség megtévesztő, hitető erejét és találékonyságát arra vonatkozóan, hogy kinek-kinek milyen személyre szabott csapdát állítson. 
Fiatalkoromban hallottam egy prédikációt, amelynek egy részletére még ma is emlékszem: „Emlékezzünk arra, hogy a bűn legyőzte a legártatlanabb embert, Ádámot, a fizikailag legerősebb embert, Sámsont, és a legbölcsebb embert, Salamont.” Zichy Mihály találó címet adott Sátán hatalmát ábrázoló monumentális festményének: A pusztítás géniuszának diadala. Egy másik címet is adott előzőleg a képnek, s az is találó: A démon fegyverei. Bizony sokféle fegyvere van az ősellenségnek! 

Hol, miben találhatunk biztonságot hatalmával szemben? A 121. zsoltárban ilyen ígéret olvasható: „Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet.” (7. vers) Azoknak szól ez az ígéret a zsoltár szerint, akik olyan szoros kapcsolatban maradnak Istennel, hogy jelenléte „árnyékként” van velük, segítsége mindig „jobb kezük” felől van. 


Vankó Zsuzsa
.............................................................................................

Arany János
INTÉS
(Jó költőktül azt tanultam...)

Jó költőktül azt tanultam
 S adom intésül neked: 
Sose fáradj, sok cifrával
Elborítni éneked!

Szólj erővel, és nevezd meg 
Ön nevén a gyermeket;
Szólj gyöngéden, hol az illik, – 
S ne keríts nagy feneket.

Olykor egy-két szó is jobban 
Helyre üti a szeget,
Mint az olyan, ki beléhord 
Földet, poklot és eget,
S ordít, amíg elreked.
(1877. szept. 29.)

16. szám – Dániel könyve 8-9-10. fejezet – Ige mellett rovat

“Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik”  Máté 4:4, Lukács 4:4 (vö.: V. Móz. 8:3)

Üzenetek Dániel könyvéből – 8-9-10. fejezet

Aki Dániel könyvét nem ismeri, a kereszténység és a világ történelmét nem ismeri – hangoztatta Isaac Newton a 18. században, aki Dániel és Jelenések könyvéről könyvnyi magyarázatot hagyott maga után. Már Josephus Flavius megjegyezte, hogy az ószövetségi próféták közül a zsidók különös becsben tartják Dánielt, mert nemcsak jövőbeli eseményeket jövendölt meg, hanem azok bekövetkezésének pontos idejét is. Valóban, Dániel könyvében idői próféciák találhatók 2300, 1335, 1290, 1260 és 490 évről, ezek közül az 1260 évről szólót Jelenések könyve ötször is visszaidézi.
Sokan úgy gondolják, Dániel könyve jelképeinek sokasága miatt nehezen érthető, erre azonban rácáfol Jézus Krisztus visszahivatkozása, aki a világtörténelem utolsó négy rövid szakaszáról szóló nagy apokaliptikus beszédében egyszerűen így hivatkozott az ószövetségi prófétára: „Aki olvassa, értse meg!” (Mt 24,15)
Jézus Krisztus továbbá Dániel könyvéből kölcsönözte az „Isten országa” és az „Emberfia” kifejezéseket is. Egyik legrövidebb példázatában, a kősziklára esés példázatában Dániel könyve 2. fejezetét vette alapul (Mt 21,42–44).

8. FEJEZET

Az előző álom után két évvel Isten különös jelentőségű látomásban részesítette Dániel prófétát. Mindez Belsazár babiloni király uralkodásának harmadik esztendejében történt. Ezt a látomást Dániel először nem értette, később több mint egy évtizedes erőfeszítést tett arra, hogy pontosan megértse. A magunk részéről e próféciát a Biblia legnagyobb hatású és egészen korunkig terjedő kijelentésének tartjuk, melynek gondos értelmezése elkerülhetetlen a gondolkodó és hívő ember számára. 
pastedGraphic.pdfAmi a látomás elejét illeti, az eddig tapasztalt négyes felosztás (négy színesfém a második, négy állat a hetedik fejezetben) most háromra zsugorodik. Ennek oka, hogy az első, babiloni világhatalomról Isten nem adott újabb kijelentést, lévén napjai megszámláltattak. A következő, 9. fejezetben már a méd Dáriusz uralma idején kapott újabb jövendölést ismerteti a próféta. 
E látomást Dániel az Elám tartománybeli Susán várában kapta. Ahogy felemelte szemeit, egy kétszarvú kost látott maga előtt, melynek második szarva magasabb volt az elsőnél, és ez a magasabb később növekedett. Ez a kos kelet kivételével minden égtájat meghódított, és senki sem állhatott meg előtte, tetszése szerint cselekedett, és naggyá lett. A médek és perzsák világbirodalmának immár harmadszor jelzett történelmét sűrítette ez egyetlen képbe. 

2017. jún. 24.

Mondd el a világnak! (Tell the world) Teljes film, magyar felirattal

A Miller-mozgalom indulásától és a nagy csalódástól kezdve a hetednapi egyház megszületésén át az alapok meggyökerezéséig, a külhoni misszió elindulásáig követi nyomon ez a két és fél órás film az advent történelmet.

2017. jún. 2.

15. szám – Gondolatok a lutheri reformációról – Reformáció 500.

Gondolatok a lutheri reformációról

A reformáció kezdetének 500. évfordulója különböző gondolatokat vethet fel bennünk, melyek rendkívül időszerűek egész világunk, de gyülekezetünk állapotára nézve is. Érdemes ezek közül néhányat reflektorfénybe állítanunk, és szembesülnünk velük.
95 tétel
Ha valaki végignézi a reformáció elindulását, kifejlődését és kétségtelen eredményekhez jutását, felteheti a kérdést: hogyan is mehetett ez végbe, amikor a legcsekélyebb jel sem mutatott arra, hogy itt valamilyen változás fog útjára indulni? 1512–17 között ülésezett az V. lateráni zsinat, melynek során dogmává tették a lélek halhatatlanságát, kijelentették, hogy az egyházban a legtökéletesebb rend honol, visszavonták a konstanzi zsinat ama tételét, hogy a zsinat áll fölötte a pápának, és újra azt helyezték hatályba, hogy a pápa szava a zsinatot is felülhaladja. Ezen önelégült és büszke tanácskozás befejeződésére néhány hónappal Luther kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.
A búcsúcédulákat már Wycliffe is helytelenítette a 13–14. században, Husz János rendkívül élesen bírálta gyakorlatát a 15. század elején. Hogyan lehetséges, hogy Luther hasonló fellépésére már nem születhetett olyan válasz, mint a korábbi reformátorokéra: Wycliffe csontjait kihantolták, Huszt életében megégették. Miért nem tették ezt Lutherrel is? Tetzel János, Eck és mások is ugyanazt a halált kérték fejére, hogyan lehetséges, hogy mégsem vihették véghez? Amikor az Ellenség támad, nem szabad szem elől veszítenünk, hogy Istennek számtalan eszköze van, mely működésbe léphet védelmünkre. Vegyük számba ezeket Luther és önmagunk esetében is.
Luther 95 tételével elsősorban az európai egyetemekhez fordult. A fellépése előtti évtizedekben nem kevesebb, mint huszonöt ilyen intézmény született meg Európában. A valdensek, a wycliffiták, a lollardok és a husziták idejében még közel sem volt ilyen állapot, szavuk elszigetelten maradt meg kiáltó szóként a pusztában, nagyobb nyilvánosságot az előző évszázadokban nem kaphattak. Luther még az Ágoston-rendi konventet is meg tudta nyerni a Heidelbergi Disputációval, és volt olyan rendtársa is, aki Heidelberg felé utaztában élesen ellentmondott neki, hazafelé menet azonban szíve mélyéből belátta a hit általi megigazulás igazságát. (Ez egyébként az az Usingen nevű tanára volt, aki Erfurtban még megfeddte Luthert a Biblia-olvasásért.) 

2017. jún. 1.

15. szám – Szolgálunk vagy szórakoztatunk? – Időszerű gondolatok rovat

Szolgálunk vagy szórakoztatunk?

Egy tévtanítás kezdett beszivárogni a hitvalló keresztények soraiba, méghozzá olyan hallatlanul durva módon, hogy ezt még a legrövidlátóbbaknak is észre kellene venniük. A Sátán ravaszul rászedi a gyülekezeteket azzal, hogy a megbízásuk: szórakozást felkínálni az emberek megnyeréséért. Emiatt a gyülekezetek bizonyságai egyre inkább ellaposodtak. A puritánok még pontosabban fogalmaztak: az emberek érdektelenek lettek, és a világi befolyásokat nem vették már olyan tragikusan, és ezt egyes gyülekezetek eltűrték. Ma már hivatalosan is alkalmazzák, úgy érvelve, hogy így nagyobb tömegeket érhetnek el.

Ellenvetésként

Először is: az írásban sehol sem olvasható, hogy a keresztény közösség feladatai közé tartozna az emberek szórakoztatása. Amennyiben ez mégis hozzátartozna a szellemi tevékenységhez, akkor ezt Krisztus nem említette volna? Ő ezt mondta: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15) Ez eléggé érthető. Éppen ilyen érthető lett volna, ha ehhez még hozzáfűzi: „És azoknak, akik az evangéliumot nem kellő érdeklődéssel fogadják, ajánljatok fel szórakozást.” De ilyen szavakat sehol sem találunk. Úgy tűnik, hogy ilyesmire nem is gondolt.
Vegyünk egy másik igehelyet: „Ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus Testének építésére.” (Eféz 4,11–12) Hová soroljuk be a mókamestereket? A Szentlélek nem említi őket. Miért üldözték a prófétákat: mert megnevettették az embereket, vagy mert vonakodtak ettől?
Másodszor: a szórakoztatás felkínálása közvetlen ellentétben áll Krisztus és mindegyik apostol tanításával és életével. Mi volt a gyülekezet álláspontja a világgal szemben? „Ti vagytok a föld sója” (Mt 5,13), nem pedig vattacukorja. A sót elutasítják, (örömmel) le sem nyelik. Rövid és kemény volt a kijelentés: „…hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat!” (Mt 8,22) Jézus ezt szent komolysággal értette. Ha Krisztus több vidámabb és kellemesebb elemet épített volna be a prédikációjába, akkor az nem ártott volna a népszerűségének (a Jn 6,60–69-ben olvasható esetnél). Arról nem olvastam, hogy ezt mondta volna: „Szaladj utánuk, Péter, és mondd nekik, hogy holnaptól egészen új stílusban tartunk istentiszteletet, attraktív módon, rövid prédikációval. A népnek egy kellemes estét fogunk szerezni. Mondd el nekik, hogy biztosan igen jól fogják magukat érezni. Siess, Péter, nekünk az embereket valahogy ide kell gyűjtenünk!”

15. szám – A tíz szűz példázata – Bizonyságtételek rovat

A tíz szűz példázata
Ellen White írásainak tükrében
– Tíz kérdés önvizsgálatra –
Az „idők jeleinek” legfrissebb eseményei és közösségünk válsága a próféciák még alaposabb kutatására irányíthatják figyelmünket. Ez viszont a számunkra legnagyobb kérdésig vezet: a jelenleg világszerte aggasztó állapotban lévő Isten egyháza miként lesz képes betölteni egyre sürgetőbb küldetését? Vajon hogyan és kik által tudja „elkészíteni az utat” Jézus másodszori eljövetele előtt? Hogyan segíthet e „feszítő” kérdések megválaszolásában Jézus tíz szűzről elmondott példázata? 
A példázat mélyebb megértéséhez hívjuk „kalauzként” Ellen G. White írásait, és alkalmazzuk azokat „tükörként”, hogy a szüzek két csoportja közül jelen állapotunkban melyikhez hasonlíthatunk inkább, és tegyük fel a kérdést, változtathatunk-e még ezen?

1. Értelmezhetőek-e Jézus nagy apokaliptikus beszédében az „idők jelei” folytatásaként a 24–25. fejezetekben a végidő egyházáról elmondott példázatai? Mikor teljesedett be elsőként a történelemben a tíz szűzről szóló példázat?
Ellen G. White Korszakok nyomában című könyvében a következőket olvashatjuk: „»Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz…« (Mt 25,1) E példázatban Jézus az utolsó napokban élő egyházat mutatja be. Ugyancsak erről van szó a 24. fejezet végén (a 45–51. versekben). Jézus egy keleti menyegző eseményeivel illusztrálja azt, ami az egyházzal történni fog.” (A beteljesedett próféciák c. fejezetből.)
„Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, akik elővéve az ő lámpásaikat, kimentek a vőlegény elé. Öt pedig közülük eszes volt, és öt bolond. Akik bolondok voltak, mikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat. Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vittek az edényeikben. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadtak, és aludtak. Éjfélkor pedig kiáltás lett: Ímhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!” (Mt 25,1–6)

2. A nagy adventmozgalom idején, az 1800-as évek elejétől 1844-ig teljesedtek elsőként a történelemben a példázatban vázolt események. Hogyan jellemezte már ekkor a tíz szűz két csoportját Ellen G. White „Korszakok nyomában” c. művében? Vajon jelen állapotunkban ma magunkat melyik csoporthoz sorolhatnánk? Miképpen helyez hangsúlyt a leírás az egyéni „elkészülésre”?
„A hívők felismerték, hogy a vőlegény jövetele Krisztus eljövetelét szemlélteti, miként azt az első angyal üzenete meghirdette. A Krisztus közeli eljövetelének hirdetése alatt végbemenő hatalmas reformáció megfelelt annak a kijelentésnek, hogy a szüzek »kimentek a Vőlegény elé«. Ebben a példázatban, akárcsak abban, amelyet Máté 25. fejezetében olvashatunk, két osztály van. Mind a kettő vette a lámpását, a Bibliát, és fényénél elindultak a Vőlegény elé. »Akik bolondok voltak, mikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat; az eszesek… lámpásaikkal együtt olajat vittek az ő edényeikben.«

15. szám – Dániel könyve 5-6-7. fejezete – Ige mellett rovat

Üzenetek Dániel könyvéből – 5-6-7. fejezet

Aki Dániel könyvét nem ismeri, a kereszténység és a világ történelmét nem ismeri – hangoztatta Isaac Newton a 18. században, aki Dániel és Jelenések könyvéről könyvnyi magyarázatot hagyott maga után. Már Josephus Flavius megjegyezte, hogy az ószövetségi próféták közül a zsidók különös becsben tartják Dánielt, mert nemcsak jövőbeli eseményeket jövendölt meg, hanem azok bekövetkezésének pontos idejét is. Valóban, Dániel könyvében idői próféciák találhatók 2300, 1335, 1290, 1260 és 490 évről, ezek közül az 1260 évről szólót Jelenések könyve ötször is visszaidézi.
Sokan úgy gondolják, Dániel könyve jelképeinek sokasága miatt nehezen érthető, erre azonban rácáfol Jézus Krisztus visszahivatkozása, aki a világ­történelem utolsó négy rövid szakaszáról szóló nagy apokaliptikus beszédében egyszerűen így hivatkozott az ószövetségi prófétára: „Aki olvassa, értse meg!” (Mt 24,15)
Jézus Krisztus továbbá Dániel könyvéből kölcsönözte az „Isten országa” és az „Emberfia” kifejezéseket is. Egyik legrövidebb példázatában, a kősziklára esés példázatában Dániel könyve 2. fejezetét vette alapul (Mt 21,42–44).
5. FEJEZET

A nabukodonozori birodalom egyre alább hanyatlott. Mikor az egyik uralkodó, Nabonid idegen ország meghódítására távozott el, hatalmát megosztotta Belsazárral, aki következetesen csak másodiknak mondhatta magát az országban, ezért ajánlhatta fel e történet szerint Dániel prófétának a harmadik helyet a birodalom vezetésében. Az utóbbi évszázadokban sokáig kétségbe vonták e fejezet hitelességét, amikor azonban az 1920-as években Nabonid létére fény derült, a Bibliát támadó érvelések is elcsitultak. 
E fejezet az Újbabiloni Birodalom legvégső napjait írja le. A költséges építkezésekbe és tivornyázásokba merült főrangú réteg azért volt elbizakodott, mert az Eufrátesz folyóra épült főváros az idegen hatalmak előtt meghódíthatatlannak tűnt. Ezért hívott össze nagy lakomát Belsazár király ezer főembernek, akik előtt maga is mértéktelen ivászatba merült. A borozás közben előhozatta a Nabukodonozor által Jeruzsálemből Babilóniába hurcolt templomi edényeket, hogy abból igyanak a meghívottak, valamint a király feleségei és ágyasai. Miközben lerészegedtek, dicsérték a különböző anyagokból készített bálványistenségeket.
Mialatt mulatoztak, a király palotájának meszelt falán egy kézfej tűnt fel a gyertyatartóval szemben, és írni kezdett. A szokatlan jelenséget látva a király megrémült és varázslói után kiáltott. A rejtélyes szavak értelmét tudakolta tőlük, amelyeket a kézírás a falon hagyott. Mindent megígért a megfejtőnek, még azt is, hogy mint harmadik parancsolhat az országban. A király bölcsei azonban ezúttal sem tudták a szavak értelmét megfejteni a királynak. Hatalmas zavarodottság lett úrrá a főembereken. A zűrzavart a királyasszony oldotta fel, amikor Belsazár elé idézte, hogy itt él közöttük egy Dánielnek, babiloni nyelven Baltazárnak nevezett héber férfiú, akiben „tudomány, értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése találtatik”. Ekkor elküldtek Dánielért, és neki is mindent felajánlva tudakolták a szavak értelmét. 
Dániel visszautasította az ajándékokat, mindazonáltal az írást elolvasta, majd az értelmét a király elé tárta. Bizonyságot tett Nabukodonozorról, az ő országlásáról és jelleméről. Felidézte hét évig való megháborodását is, mivel nem ismerte el Isten teremtő és gondviselő hatalmát. Szembesítette Belsazárt mint leszármazottját, hogy ő, noha mindezeket tudta, nem alázta meg a szívét. Istennel való gőgös szembefordulását a templomi edények megszentségtelenítésével tetézte. Ezért jelent meg számára ez az írás: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ezek a szavak röviden azt jelentették, hogy Isten számba vette országlásának idejét, és véget vet annak, mivel „megméretett a mérlegen, és híjával találtatott”. Azt is tartalmazta még a jövendölés, hogy a babilóniaiak birodalma elosztatott, és átadatott a médeknek és a perzsáknak. Belsazárnak el kellett ismernie e szavak igazságát. Dánielt az ország harmadik emberévé tette, és mindezt közhírré is tétette. 

15. szám – Feltételhez köti-e Isten népe közötti jelenlétét? – Hit általi megigazulás rovat

Feltételhez köti-e Isten népe közötti jelenlétét?

Minden hívő ember életében vannak olyan pillanatok, amikor a következőket fogalmazza meg magában: Nem csak néha-néha akarom tapasztalni Isten jelenlétét az életemben, hanem folyamatos kapcsolatot akarok Vele. Amikor ez megfogalmazódik, más kérdések is felmerülnek: Hogyan lehetséges ez? Isten, aki feltétel nélkül szeret bennünket, feltételekhez kötné azt, hogy közöttünk lakhasson? Jogos kérdések ezek. Egy hívő ember pedig mi mást tenne, minthogy a Bibliában keresi erre a válaszokat. 

Mit jelent Istennel együtt járni?
Mindenekelőtt erre a kérdésre kell választ adnunk. Ha elfogadjuk, hogy az Istennel való kapcsolatban mindig Isten a kezdeményező (erről szól az elveszett drachma és az elveszett juh példázata is), akkor röviden így válaszolhatunk: Istennel együtt járni azt jelenti, hogy válaszolok az Ő keresésére, hívására, és beengedem az életembe, hogy Ő irányítsa azt. Eleinte ez csak pillanatokra valósul meg, mert bűnös természetünk idegenkedik Isten jelenlététől. Azonban minél inkább megismerjük Őt, annál inkább vágyunk a vele való folyamatos együttlétre. Ennek a folyamatnak a szövetségkötés (a keresztség) nem a vége, ahogy azt sokan gondolják, hanem éppen a kezdete. Egy ilyen szövetségben értelemszerűen mindkét fél kötelezettségeket vállal, hogy az együttműködés zavartalan lehessen. Az is törvényszerű, hogy ha valamilyen oknál fogva felbomlik ez a szövetség, a két fél nem járhat tovább közös úton. A kérdés pedig innentől kezdve az, hogyan bomolhat fel a szövetség Isten és ember között? Felbomolhat-e egyáltalán?

Felbonthatja-e Isten népével kötött szövetségét?
A zsidó nép nagyon hamar megszegte az Istennel a Sínai-hegyen kötött szövetséget. Az alighogy érvénybe lépett, Izrael népe máris egy aranyból öntött borjút kezdett imádni az élő Isten helyett. Kevesen tudnak róla, és sokan nem is akarnak szóba állni azzal a gondolattal, hogy Isten mindenkor elvetheti az ő népét, felbonthatja velük a szövetséget, ahogy az ennél a jelenetnél is történt. Így tanúskodik erről az Ige: „Szólt pedig az Úr Mózesnek: Eredj, menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Egyiptom földéből.” (1Móz 32,7) Isten itt nem saját népének, hanem Mózes népének, a „te népednek” nevezi a zsidókat. Rögtön ezután pedig kifejezi Mózesnek, hogy el akarja őket pusztítani, Mózest utódaiban viszont nagy néppé akarja tenni. Már ennek a jelenetnek figyelmeztetnie kell bennünket arra, hogy ne ringassuk magunkat hamis biztonságérzetbe. Azért, mert névlegesen tagjai vagyunk bármilyen egyháznak, ez még nem jelent automatikus belépőt a Mennyországba! Távol legyen tőlünk azonban az is, hogy Istent olyan színben tüntessük fel, hogy Ő kizárólag egy szigorú fél ebben a szövetségben, aki alig várja, hogy az ember ne teljesítse a feltételeket, s így felbonthassa a szövetséget. Miközben tény, hogy vannak Istennek felénk kívánalmai, hogy együtt járhassunk vele, addig Ő ezek mindegyikét elénk is tárja. Sőt, az erőt is megadja ahhoz, hogy betölthessük azokat. Figyeljük meg, ki a cselekvő fél a törvény betöltésében, amiképp arról az egyik legszebb ószövetségi igeszakasz tanúskodik: „És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok, és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ezék 36,26–27) Isten egyszerre igazságos, mivel törvényének kívánalmait nem érvényteleníti az emberre nézve, de ugyanakkor kegyelmes is, mivel Ő végzi el a törvény betöltését bennünk, ami számunkra lehetetlen volna.