2017. nov. 15.

16. szám – Készülés az úrvacsorára – Hit általi megigazulás rovat


„Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, 
és úgy igyék abból a pohárból…”

Keresztségem után, amikor az úrvacsorákra készültem, sokszor eszembe jutottak Pál apostolnak ezek a szavai. De mi az, amivel meg kell próbálni az embernek magát? Mi az a szempont, ami alapján vizsgálni kell magunkat? Eszembe jutott még az is, amit a Sola főiskolán tanultunk: az úrvacsorai előkészület nem kettős bűnrendezés. Ez világos is, mert amit Istennél egyszer letettünk, azt nem kell még egyszer, hiszen Ő sem hozza elő. Ha pedig újra elesünk, akkor a nap végén, amikor visszatekintünk – ahogy Isten is tette a teremtésnél –, letehetjük Nála azt, ami nem volt jó.
Az úrvacsorát szoktuk a szövetség megújításának is nevezni. A keresztség a szövetségkötés, az úrvacsora pedig az arra való emlékeztetés. „Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint lábait megmosni, különben egészen tiszta” – mondta Jézus Péternek az utolsó vacsorán. Az Istennel kötött szövetséget, ami tisztává tett bennünket, nem kell még egyszer megkötni, hanem csak megújítani, mert megszegtük.
A szövetségkötésről azt mondja képiesen Jézus, hogy az tisztává tesz, azaz megtisztít eddigi bűneinktől. De igaz abban az értelemben is, hogy tiszta célt jelöl ki számunkra, hiszen a szövetség az együttműködésről szól. A Szabadító megismeréséig a bűnt cselekedve az emberölőnek, a hazugság atyjának rabszolgái voltunk, a szövetségkötés után pedig azzal működhetünk együtt, aki minden emberrel meg akarja ismertetni az igazságot és munkálja a szabadításukat.
De mit jelent pontosan az Úrral való szövetség? Miután Isten kiszabadított bennünket a bűn fogságából, vállaljuk, hogy Vele együttműködve segítünk másoknak is a szabadulásban. Erre a feladatra mi vagyunk a legalkalmasabbak, mert hitelesen tudunk bizonyságot tenni az isteni szabadításról. Erre az egyik példa a gadarai megszabadított ördöngös. Amikor gyógyulása után szeretett volna a Szabadítóhoz csatlakozni, Jézus nem engedte, hanem visszaküldte az övéihez, ahol jó bizonyságot tudott tenni arról, hogy van szabadulás. Így mondta ezt Jézus a hegyi beszédben: „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék, és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.” (Mt 5,15)

16. szám – Az "erős szív" – Az Ige mellett rovat

Érzelmeink titokzatos világa
A kívánatos cél: az „erős szív”

A titokzatos emberi agy, illetve „szív”
Indokolt a címben foglalt „érzelmeink titokzatos világa” kifejezés, mert az érzelmek meghatározása, működésük leírása komoly megfigyelést és összefüggéseket kereső gondolkodást kíván. Bonyolultsága miatt szinte lehetetlen pontos, teljes leírást adni róla. 
Az ember lelkivilágának megértéséhez a legtöbb, legjobb segítséget a bibliai kijelentések adják, amelyek – Jézus meghatározása (Mt 4,4) és az Ószövetség számos kijelentése (például Ezék 37,17) szerint – „Isten szájából származó beszédek”
Az átvitt értelemben használt „szív” szó az ember összes lelki tevékenységét jelöli a Biblia fogalomvilágában, amelyeknek a központja, fizikai szerve egyébként az agy. Mindig fontos elismételni, amikor a „szív” bibliai fogalmáról esik szó, hogy van egy fontos különbség a magyar nyelvben való átvitt értelmű használata és bibliai átvitt értelmű használata között. Magyar nyelvünkben főként az érzelemvilágra utalunk a „szív” szóval. A bibliai fogalom viszont az ember egész lelkivilágát jelöli, tehát az értelmi és akarati tevékenységeit is. Ezáltal az is világossá válik, hogy az érzelmeket nem lehet elkülöníteni a többi lelki funkciótól, az értelem, a lelkiismeret és az akarat vagy döntési képesség működésétől. Ezekről a lelki megnyilvánulásokról bővebben olvashatunk A boldogság törvénye c. könyvben
, most főként az érzelmekre fordítjuk a figyelmet, noha ezeket csak elméletileg lehet különválasztani a többi lelki tevékenységtől. 
Az emberi „szív” tökéletes ismerője csakis annak Alkotója lehet. Így szól erről a 33. zsoltár: „Az égből letekint az Úr, látja az emberek minden fiát… Ő alkotta mindnyájuk szívét, jól tudja minden tettüket.” Egy másik bibliai kijelentés szerint: „Az Úr minden szívbe belát, és minden emberi gondolatot jól ért.” (1Krón 28,9) Egy harmadik ige felteszi a kérdést, hogy „kicsoda ismerheti” az emberi szívet, majd Isten kijelentése felel e kérdésre: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom.” (Jer 17,9–10)
(A vese szó – ugyancsak átvitt értelemben, itt és másutt is az Írásban – a szív váltófogalma: szintén az ember titokzatos belső világát, lelki tevékenységeit jelöli.)

Az érzelmek szerepe az ember lelkivilágán belül
Különlegesen nehéz feladat az érzelmek lényegének megragadása. Minden lelki tevékenységünket kísérik, az egész életet mintegy érezzük. Ezenkívül személyiségünk is tükröződik az érzelmeinkben. 
Az érzelmek jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy érzelmileg nagyon gyorsan reagálunk minden dologra, amivel találkozunk. Az érzelmi reakció megelőzi az értelmi vagy lelkiismereti választ, hiszen ahhoz külön munka, tudatos megfontolás kell. Az érzelmi reagálás viszont az ösztönös természetből fakad, ezért automatikus, külön odafigyelést, belső összeszedettséget nem igényel. 
„Az érzelmi elme sokkal gyorsabban dolgozik, mint a racionális elme, akcióba lép anélkül, hogy egy pillanatig is mérlegelné, mit cselekszik. Ez a gyorsaság áll útjába a gondolkodó elmére jellemző szándékos, elemző reflexiónak… Az érzelmet kiváltó momentum és az érzelem kitörése közt szinte nincs hézag…”

16. szám – Köszöntő

Érzékelhetően az idők végéhez közeledve a korábbi nemzedékeknél is jobban a szívünkre kell vennünk ezt az apostoli intelmet: „Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresve, hogy kit nyeljen el.” (1Pt 5,8) Az apostol hozzáfűzi ehhez az intelemhez: „Akinek álljatok ellene, erősek lévén a hitben…” (9. vers) Lehetséges tehát ellenállni! Ez reménység és bátorítás. 

Mindazonáltal a magabiztosság életveszélyes! Úgyszintén veszélyes, ha akár a legparányibb dologban is eltérünk Isten nyilvánvaló szavától, kívánalmától, mert ez utat nyit a további, még megejtőbb kísértéseknek. Nem szabad lebecsülni az ellenség megtévesztő, hitető erejét és találékonyságát arra vonatkozóan, hogy kinek-kinek milyen személyre szabott csapdát állítson. 
Fiatalkoromban hallottam egy prédikációt, amelynek egy részletére még ma is emlékszem: „Emlékezzünk arra, hogy a bűn legyőzte a legártatlanabb embert, Ádámot, a fizikailag legerősebb embert, Sámsont, és a legbölcsebb embert, Salamont.” Zichy Mihály találó címet adott Sátán hatalmát ábrázoló monumentális festményének: A pusztítás géniuszának diadala. Egy másik címet is adott előzőleg a képnek, s az is találó: A démon fegyverei. Bizony sokféle fegyvere van az ősellenségnek! 

Hol, miben találhatunk biztonságot hatalmával szemben? A 121. zsoltárban ilyen ígéret olvasható: „Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet.” (7. vers) Azoknak szól ez az ígéret a zsoltár szerint, akik olyan szoros kapcsolatban maradnak Istennel, hogy jelenléte „árnyékként” van velük, segítsége mindig „jobb kezük” felől van. 


Vankó Zsuzsa
.............................................................................................

Arany János
INTÉS
(Jó költőktül azt tanultam...)

Jó költőktül azt tanultam
 S adom intésül neked: 
Sose fáradj, sok cifrával
Elborítni éneked!

Szólj erővel, és nevezd meg 
Ön nevén a gyermeket;
Szólj gyöngéden, hol az illik, – 
S ne keríts nagy feneket.

Olykor egy-két szó is jobban 
Helyre üti a szeget,
Mint az olyan, ki beléhord 
Földet, poklot és eget,
S ordít, amíg elreked.
(1877. szept. 29.)

2017. jún. 24.

Mondd el a világnak! (Tell the world) Teljes film, magyar felirattal

A Miller-mozgalom indulásától és a nagy csalódástól kezdve a hetednapi egyház megszületésén át az alapok meggyökerezéséig, a külhoni misszió elindulásáig követi nyomon ez a két és fél órás film az advent történelmet.

2017. jún. 2.

15. szám – Gondolatok a lutheri reformációról – Reformáció 500.

Gondolatok a lutheri reformációról

A reformáció kezdetének 500. évfordulója különböző gondolatokat vethet fel bennünk, melyek rendkívül időszerűek egész világunk, de gyülekezetünk állapotára nézve is. Érdemes ezek közül néhányat reflektorfénybe állítanunk, és szembesülnünk velük.
95 tétel
Ha valaki végignézi a reformáció elindulását, kifejlődését és kétségtelen eredményekhez jutását, felteheti a kérdést: hogyan is mehetett ez végbe, amikor a legcsekélyebb jel sem mutatott arra, hogy itt valamilyen változás fog útjára indulni? 1512–17 között ülésezett az V. lateráni zsinat, melynek során dogmává tették a lélek halhatatlanságát, kijelentették, hogy az egyházban a legtökéletesebb rend honol, visszavonták a konstanzi zsinat ama tételét, hogy a zsinat áll fölötte a pápának, és újra azt helyezték hatályba, hogy a pápa szava a zsinatot is felülhaladja. Ezen önelégült és büszke tanácskozás befejeződésére néhány hónappal Luther kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.
A búcsúcédulákat már Wycliffe is helytelenítette a 13–14. században, Husz János rendkívül élesen bírálta gyakorlatát a 15. század elején. Hogyan lehetséges, hogy Luther hasonló fellépésére már nem születhetett olyan válasz, mint a korábbi reformátorokéra: Wycliffe csontjait kihantolták, Huszt életében megégették. Miért nem tették ezt Lutherrel is? Tetzel János, Eck és mások is ugyanazt a halált kérték fejére, hogyan lehetséges, hogy mégsem vihették véghez? Amikor az Ellenség támad, nem szabad szem elől veszítenünk, hogy Istennek számtalan eszköze van, mely működésbe léphet védelmünkre. Vegyük számba ezeket Luther és önmagunk esetében is.
Luther 95 tételével elsősorban az európai egyetemekhez fordult. A fellépése előtti évtizedekben nem kevesebb, mint huszonöt ilyen intézmény született meg Európában. A valdensek, a wycliffiták, a lollardok és a husziták idejében még közel sem volt ilyen állapot, szavuk elszigetelten maradt meg kiáltó szóként a pusztában, nagyobb nyilvánosságot az előző évszázadokban nem kaphattak. Luther még az Ágoston-rendi konventet is meg tudta nyerni a Heidelbergi Disputációval, és volt olyan rendtársa is, aki Heidelberg felé utaztában élesen ellentmondott neki, hazafelé menet azonban szíve mélyéből belátta a hit általi megigazulás igazságát. (Ez egyébként az az Usingen nevű tanára volt, aki Erfurtban még megfeddte Luthert a Biblia-olvasásért.) 

2017. jún. 1.

15. szám – Szolgálunk vagy szórakoztatunk? – Időszerű gondolatok rovat

Szolgálunk vagy szórakoztatunk?

Egy tévtanítás kezdett beszivárogni a hitvalló keresztények soraiba, méghozzá olyan hallatlanul durva módon, hogy ezt még a legrövidlátóbbaknak is észre kellene venniük. A Sátán ravaszul rászedi a gyülekezeteket azzal, hogy a megbízásuk: szórakozást felkínálni az emberek megnyeréséért. Emiatt a gyülekezetek bizonyságai egyre inkább ellaposodtak. A puritánok még pontosabban fogalmaztak: az emberek érdektelenek lettek, és a világi befolyásokat nem vették már olyan tragikusan, és ezt egyes gyülekezetek eltűrték. Ma már hivatalosan is alkalmazzák, úgy érvelve, hogy így nagyobb tömegeket érhetnek el.

Ellenvetésként

Először is: az írásban sehol sem olvasható, hogy a keresztény közösség feladatai közé tartozna az emberek szórakoztatása. Amennyiben ez mégis hozzátartozna a szellemi tevékenységhez, akkor ezt Krisztus nem említette volna? Ő ezt mondta: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15) Ez eléggé érthető. Éppen ilyen érthető lett volna, ha ehhez még hozzáfűzi: „És azoknak, akik az evangéliumot nem kellő érdeklődéssel fogadják, ajánljatok fel szórakozást.” De ilyen szavakat sehol sem találunk. Úgy tűnik, hogy ilyesmire nem is gondolt.
Vegyünk egy másik igehelyet: „Ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus Testének építésére.” (Eféz 4,11–12) Hová soroljuk be a mókamestereket? A Szentlélek nem említi őket. Miért üldözték a prófétákat: mert megnevettették az embereket, vagy mert vonakodtak ettől?
Másodszor: a szórakoztatás felkínálása közvetlen ellentétben áll Krisztus és mindegyik apostol tanításával és életével. Mi volt a gyülekezet álláspontja a világgal szemben? „Ti vagytok a föld sója” (Mt 5,13), nem pedig vattacukorja. A sót elutasítják, (örömmel) le sem nyelik. Rövid és kemény volt a kijelentés: „…hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat!” (Mt 8,22) Jézus ezt szent komolysággal értette. Ha Krisztus több vidámabb és kellemesebb elemet épített volna be a prédikációjába, akkor az nem ártott volna a népszerűségének (a Jn 6,60–69-ben olvasható esetnél). Arról nem olvastam, hogy ezt mondta volna: „Szaladj utánuk, Péter, és mondd nekik, hogy holnaptól egészen új stílusban tartunk istentiszteletet, attraktív módon, rövid prédikációval. A népnek egy kellemes estét fogunk szerezni. Mondd el nekik, hogy biztosan igen jól fogják magukat érezni. Siess, Péter, nekünk az embereket valahogy ide kell gyűjtenünk!”

15. szám – A tíz szűz példázata – Bizonyságtételek rovat

A tíz szűz példázata
Ellen White írásainak tükrében
– Tíz kérdés önvizsgálatra –
Az „idők jeleinek” legfrissebb eseményei és közösségünk válsága a próféciák még alaposabb kutatására irányíthatják figyelmünket. Ez viszont a számunkra legnagyobb kérdésig vezet: a jelenleg világszerte aggasztó állapotban lévő Isten egyháza miként lesz képes betölteni egyre sürgetőbb küldetését? Vajon hogyan és kik által tudja „elkészíteni az utat” Jézus másodszori eljövetele előtt? Hogyan segíthet e „feszítő” kérdések megválaszolásában Jézus tíz szűzről elmondott példázata? 
A példázat mélyebb megértéséhez hívjuk „kalauzként” Ellen G. White írásait, és alkalmazzuk azokat „tükörként”, hogy a szüzek két csoportja közül jelen állapotunkban melyikhez hasonlíthatunk inkább, és tegyük fel a kérdést, változtathatunk-e még ezen?

1. Értelmezhetőek-e Jézus nagy apokaliptikus beszédében az „idők jelei” folytatásaként a 24–25. fejezetekben a végidő egyházáról elmondott példázatai? Mikor teljesedett be elsőként a történelemben a tíz szűzről szóló példázat?
Ellen G. White Korszakok nyomában című könyvében a következőket olvashatjuk: „»Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz…« (Mt 25,1) E példázatban Jézus az utolsó napokban élő egyházat mutatja be. Ugyancsak erről van szó a 24. fejezet végén (a 45–51. versekben). Jézus egy keleti menyegző eseményeivel illusztrálja azt, ami az egyházzal történni fog.” (A beteljesedett próféciák c. fejezetből.)
„Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, akik elővéve az ő lámpásaikat, kimentek a vőlegény elé. Öt pedig közülük eszes volt, és öt bolond. Akik bolondok voltak, mikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat. Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vittek az edényeikben. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadtak, és aludtak. Éjfélkor pedig kiáltás lett: Ímhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!” (Mt 25,1–6)

2. A nagy adventmozgalom idején, az 1800-as évek elejétől 1844-ig teljesedtek elsőként a történelemben a példázatban vázolt események. Hogyan jellemezte már ekkor a tíz szűz két csoportját Ellen G. White „Korszakok nyomában” c. művében? Vajon jelen állapotunkban ma magunkat melyik csoporthoz sorolhatnánk? Miképpen helyez hangsúlyt a leírás az egyéni „elkészülésre”?
„A hívők felismerték, hogy a vőlegény jövetele Krisztus eljövetelét szemlélteti, miként azt az első angyal üzenete meghirdette. A Krisztus közeli eljövetelének hirdetése alatt végbemenő hatalmas reformáció megfelelt annak a kijelentésnek, hogy a szüzek »kimentek a Vőlegény elé«. Ebben a példázatban, akárcsak abban, amelyet Máté 25. fejezetében olvashatunk, két osztály van. Mind a kettő vette a lámpását, a Bibliát, és fényénél elindultak a Vőlegény elé. »Akik bolondok voltak, mikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat; az eszesek… lámpásaikkal együtt olajat vittek az ő edényeikben.«

15. szám – Dániel könyve 5-6-7. fejezete – Ige mellett rovat

Üzenetek Dániel könyvéből – 5-6-7. fejezet

Aki Dániel könyvét nem ismeri, a kereszténység és a világ történelmét nem ismeri – hangoztatta Isaac Newton a 18. században, aki Dániel és Jelenések könyvéről könyvnyi magyarázatot hagyott maga után. Már Josephus Flavius megjegyezte, hogy az ószövetségi próféták közül a zsidók különös becsben tartják Dánielt, mert nemcsak jövőbeli eseményeket jövendölt meg, hanem azok bekövetkezésének pontos idejét is. Valóban, Dániel könyvében idői próféciák találhatók 2300, 1335, 1290, 1260 és 490 évről, ezek közül az 1260 évről szólót Jelenések könyve ötször is visszaidézi.
Sokan úgy gondolják, Dániel könyve jelképeinek sokasága miatt nehezen érthető, erre azonban rácáfol Jézus Krisztus visszahivatkozása, aki a világ­történelem utolsó négy rövid szakaszáról szóló nagy apokaliptikus beszédében egyszerűen így hivatkozott az ószövetségi prófétára: „Aki olvassa, értse meg!” (Mt 24,15)
Jézus Krisztus továbbá Dániel könyvéből kölcsönözte az „Isten országa” és az „Emberfia” kifejezéseket is. Egyik legrövidebb példázatában, a kősziklára esés példázatában Dániel könyve 2. fejezetét vette alapul (Mt 21,42–44).
5. FEJEZET

A nabukodonozori birodalom egyre alább hanyatlott. Mikor az egyik uralkodó, Nabonid idegen ország meghódítására távozott el, hatalmát megosztotta Belsazárral, aki következetesen csak másodiknak mondhatta magát az országban, ezért ajánlhatta fel e történet szerint Dániel prófétának a harmadik helyet a birodalom vezetésében. Az utóbbi évszázadokban sokáig kétségbe vonták e fejezet hitelességét, amikor azonban az 1920-as években Nabonid létére fény derült, a Bibliát támadó érvelések is elcsitultak. 
E fejezet az Újbabiloni Birodalom legvégső napjait írja le. A költséges építkezésekbe és tivornyázásokba merült főrangú réteg azért volt elbizakodott, mert az Eufrátesz folyóra épült főváros az idegen hatalmak előtt meghódíthatatlannak tűnt. Ezért hívott össze nagy lakomát Belsazár király ezer főembernek, akik előtt maga is mértéktelen ivászatba merült. A borozás közben előhozatta a Nabukodonozor által Jeruzsálemből Babilóniába hurcolt templomi edényeket, hogy abból igyanak a meghívottak, valamint a király feleségei és ágyasai. Miközben lerészegedtek, dicsérték a különböző anyagokból készített bálványistenségeket.
Mialatt mulatoztak, a király palotájának meszelt falán egy kézfej tűnt fel a gyertyatartóval szemben, és írni kezdett. A szokatlan jelenséget látva a király megrémült és varázslói után kiáltott. A rejtélyes szavak értelmét tudakolta tőlük, amelyeket a kézírás a falon hagyott. Mindent megígért a megfejtőnek, még azt is, hogy mint harmadik parancsolhat az országban. A király bölcsei azonban ezúttal sem tudták a szavak értelmét megfejteni a királynak. Hatalmas zavarodottság lett úrrá a főembereken. A zűrzavart a királyasszony oldotta fel, amikor Belsazár elé idézte, hogy itt él közöttük egy Dánielnek, babiloni nyelven Baltazárnak nevezett héber férfiú, akiben „tudomány, értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése találtatik”. Ekkor elküldtek Dánielért, és neki is mindent felajánlva tudakolták a szavak értelmét. 
Dániel visszautasította az ajándékokat, mindazonáltal az írást elolvasta, majd az értelmét a király elé tárta. Bizonyságot tett Nabukodonozorról, az ő országlásáról és jelleméről. Felidézte hét évig való megháborodását is, mivel nem ismerte el Isten teremtő és gondviselő hatalmát. Szembesítette Belsazárt mint leszármazottját, hogy ő, noha mindezeket tudta, nem alázta meg a szívét. Istennel való gőgös szembefordulását a templomi edények megszentségtelenítésével tetézte. Ezért jelent meg számára ez az írás: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ezek a szavak röviden azt jelentették, hogy Isten számba vette országlásának idejét, és véget vet annak, mivel „megméretett a mérlegen, és híjával találtatott”. Azt is tartalmazta még a jövendölés, hogy a babilóniaiak birodalma elosztatott, és átadatott a médeknek és a perzsáknak. Belsazárnak el kellett ismernie e szavak igazságát. Dánielt az ország harmadik emberévé tette, és mindezt közhírré is tétette. 

15. szám – Feltételhez köti-e Isten népe közötti jelenlétét? – Hit általi megigazulás rovat

Feltételhez köti-e Isten népe közötti jelenlétét?

Minden hívő ember életében vannak olyan pillanatok, amikor a következőket fogalmazza meg magában: Nem csak néha-néha akarom tapasztalni Isten jelenlétét az életemben, hanem folyamatos kapcsolatot akarok Vele. Amikor ez megfogalmazódik, más kérdések is felmerülnek: Hogyan lehetséges ez? Isten, aki feltétel nélkül szeret bennünket, feltételekhez kötné azt, hogy közöttünk lakhasson? Jogos kérdések ezek. Egy hívő ember pedig mi mást tenne, minthogy a Bibliában keresi erre a válaszokat. 

Mit jelent Istennel együtt járni?
Mindenekelőtt erre a kérdésre kell választ adnunk. Ha elfogadjuk, hogy az Istennel való kapcsolatban mindig Isten a kezdeményező (erről szól az elveszett drachma és az elveszett juh példázata is), akkor röviden így válaszolhatunk: Istennel együtt járni azt jelenti, hogy válaszolok az Ő keresésére, hívására, és beengedem az életembe, hogy Ő irányítsa azt. Eleinte ez csak pillanatokra valósul meg, mert bűnös természetünk idegenkedik Isten jelenlététől. Azonban minél inkább megismerjük Őt, annál inkább vágyunk a vele való folyamatos együttlétre. Ennek a folyamatnak a szövetségkötés (a keresztség) nem a vége, ahogy azt sokan gondolják, hanem éppen a kezdete. Egy ilyen szövetségben értelemszerűen mindkét fél kötelezettségeket vállal, hogy az együttműködés zavartalan lehessen. Az is törvényszerű, hogy ha valamilyen oknál fogva felbomlik ez a szövetség, a két fél nem járhat tovább közös úton. A kérdés pedig innentől kezdve az, hogyan bomolhat fel a szövetség Isten és ember között? Felbomolhat-e egyáltalán?

Felbonthatja-e Isten népével kötött szövetségét?
A zsidó nép nagyon hamar megszegte az Istennel a Sínai-hegyen kötött szövetséget. Az alighogy érvénybe lépett, Izrael népe máris egy aranyból öntött borjút kezdett imádni az élő Isten helyett. Kevesen tudnak róla, és sokan nem is akarnak szóba állni azzal a gondolattal, hogy Isten mindenkor elvetheti az ő népét, felbonthatja velük a szövetséget, ahogy az ennél a jelenetnél is történt. Így tanúskodik erről az Ige: „Szólt pedig az Úr Mózesnek: Eredj, menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Egyiptom földéből.” (1Móz 32,7) Isten itt nem saját népének, hanem Mózes népének, a „te népednek” nevezi a zsidókat. Rögtön ezután pedig kifejezi Mózesnek, hogy el akarja őket pusztítani, Mózest utódaiban viszont nagy néppé akarja tenni. Már ennek a jelenetnek figyelmeztetnie kell bennünket arra, hogy ne ringassuk magunkat hamis biztonságérzetbe. Azért, mert névlegesen tagjai vagyunk bármilyen egyháznak, ez még nem jelent automatikus belépőt a Mennyországba! Távol legyen tőlünk azonban az is, hogy Istent olyan színben tüntessük fel, hogy Ő kizárólag egy szigorú fél ebben a szövetségben, aki alig várja, hogy az ember ne teljesítse a feltételeket, s így felbonthassa a szövetséget. Miközben tény, hogy vannak Istennek felénk kívánalmai, hogy együtt járhassunk vele, addig Ő ezek mindegyikét elénk is tárja. Sőt, az erőt is megadja ahhoz, hogy betölthessük azokat. Figyeljük meg, ki a cselekvő fél a törvény betöltésében, amiképp arról az egyik legszebb ószövetségi igeszakasz tanúskodik: „És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok, és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ezék 36,26–27) Isten egyszerre igazságos, mivel törvényének kívánalmait nem érvényteleníti az emberre nézve, de ugyanakkor kegyelmes is, mivel Ő végzi el a törvény betöltését bennünk, ami számunkra lehetetlen volna.

15. szám – Köszöntő

Az elmúlt hónapokban bizonyára többen tartottak vagy látogattak országszerte előadásokat, filmvetítéseket a reformáció 500. évfordulója kapcsán. Azonban mi a reformációról nemcsak mint egyháztörténeti eseményről emlékeztünk meg az elmúlt évtizedekben, hanem közösségünk gyakori, már-már elkoptatott „hívószavai” is voltak ezek: „reformáció, megújulás”. Kívülről, szinte „betéve” ismerhetjük már a következő sorokat: 
„A Szentlélek vezetése által kísért megújulásra és reformációra van szükség. A megújulás és a reformáció két különböző dolog. A megújulás a lelki élet megelevenedését, az értelem és a szív erőinek megélénkülését, azaz a lelki halálból való feltámadást jelenti. A reformáció mögött pedig újjászerveződés, elgondolások és tanítások, valamint szokások és tettek megváltozása áll…” (Ellen G. White: Szemelvények, I. köt., 121. o.)
Igen, ha valamit sokszor és sokáig emlegetnek, de mégsem válik valósággá, erejéből, életszerűségéből, hitelességéből veszíthet. Mára már egyre kevesebben emlékezhetnek az 1985-ös veszprémi, hit általi megigazulásról szóló konferencia igei felfedezéseire, és az ebből született lelki megújulásra…(én ez idő tájt ismerkedtem az akkor még illegalitásban működő közösségünkkel). Majd mintha ezeknek az igazságoknak a gyümölcse csak a ’90-es évek elején kezdett volna beérni az evangelizációs, főiskolai előadások, bózsvai táborok során. Sajnos pár év eltelte után lelki hanyatlás következett, de mintha a 2000-es évek közepétől újra felcsillant volna egy halvány reménysugár a megújulásra. Aztán a közelmúlt földrengésszerű megrázkódtatása majdhogynem „föld alá temette” közösségünket. A lelki, fizikai „sokkból” sokan még máig sem tértek teljesen magukhoz… 
Ezek után van-e még bennünk lelki erő, hit, bátorság a folytatáshoz? Képesek leszünk-e nemcsak „ajkunkra venni” a megújulás és a reformáció „jelszavait”, hanem új, valódi, hiteles tartalommal megtölteni azokat? Az idők jeleit látva a reformáció ezután már nem maradhat pusztán előadásaink „témája”, és továbbra is csak egy szép közösségi „hívószó”… 
Azért nem kevés reményre ad okot, hogy egyre többen ismerjük fel: „Bennünket már tényleg csak egy valódi megújulás és reformáció menthet meg.” Így igaz. Hiszen a fenti idézet sorai előtt ez áll: „Isten lelki ébredésre és reformációra szólítja népét. Ha ez nem jön el, akkor a langymelegek még visszataszítóbbak lesznek az Úr számára, mígnem megszűnik gyermekeinek tekinteni őket.” (Uo.) Ettől óvjon mindannyiunkat az Úr! 
Ennek jegyében ajánljuk kedves figyelmetekbe legújabb lapszámunkat is.

Soós Attila 

Weöres Sándor: Az elsüllyedt jelek

A szél eltörli lépteim nyomát. 
A sár eltörli lépteim nyomát. 
Itt csata volt
és minden fuldokolt 
más nyom eltörli lépteim nyomát.

Te isten-arc,
kell-e mégtöbb kudarc,
a lehetetlen táján mit akarsz? 
Őrizni lépteim nyomát. 

2017. márc. 26.

14. szám – Beszámoló az Eleki Életmódközpont 2016-os évéről

„És megsebesíttetett a bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek
büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg.” (Ésa 53,5)
Bevezetés. Az eddigi évekhez hasonlóan ismét szeretnénk benneteket tájékoztatni az elmúlt évad eseményeiről. Elmondhatjuk, hogy a 2016-es évben is tapasztalhattuk Isten gondviselését, csodatévő hatalmát, emberi szívekben való munkálkodását, gazdag áldásait. Bízunk benne, hogy számotokra is bátorítást jelentenek majd tapasztalataink. 

Programjainkról. Az elmúlt évben 13 betegturnust tartottunk, ezek mindegyike tíznapos program volt. 2015 végén határoztuk el, hogy az addigi hétnapos turnusokról áttérünk a tíznaposakra.
Emellett tartottunk még egy konyhatechnikai képzést, egy súlykontrolltábort és egy Biblia-tábort is. A Biblia-tábor új program volt, amelynek célja az egészséges életmód és az evangélium még határozottabb összekapcsolása. A jövőben is szeretnénk ilyen jellegű turnusokat rendezni. A turnusokon összesen 126 vendég vett részt. Érdekességként megemlítjük, hogy a vendégek 80%-a kívülálló volt. Angliából, Szerbiából és Romániából jöttek külföldi vendégek, összesen tizenkilencen. A betegségek között az eddigi évekhez hasonlóan a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a mozgásszervi és emésztőrendszeri panaszok voltak a leggyakoribbak. 

Tapasztalataink a turnusokon. A legtöbben még mindig a nálunk járt vendégek személyes beszámolóinak hatására kerestek fel bennünket. Többen vissza-visszajárnak, van, aki már hatodszor jött el hozzánk. Ezek a vendégeink egyrészt felismerték, hogy valóban ez az út segít nekik, semmi más; másrészt belátták, hogy megerősítésre szorulnak, s talán ezért is, egyre fogékonyabbak Isten igéje iránt. Egyre többször előfordult, hogy házaspárok együtt látogattak el hozzánk, így a közösen szerzett jó tapasztalatokkal hazatérve jobban tudják támogatni egymást. Rendszeresen jöttek vállalkozók, igazgatók, orvosok, tanárok, de egyszerű, kétkezi munkások is szép számban. Egy alkalommal pedig a Miniszterelnökség egyik magas beosztású munkatársa jött el feleségével.

 Isten valóban csodatévő munkájának lehettünk szemtanúi. Jó néhány esetben tapasztalhattuk, hogy minden orvosi elképzelést felülmúló, rendkívül gyors gyógyulást ajándékozott, ezzel is megnyerve embereket az iránta való bizalomnak. Például kettes típusú cukorbetegek már egy hét alatt (gyógyszer és inzulin nélkül!) teljesen normális vércukorértékeket mérhettek. Egyik vendégünk, akit testvére küldött el a dohányzásról való leszokás céljából, „eljött, mert küldték”, de ő igazából nem akart semmit változtatni. Ennek ellenére egész turnus alatt nem gyújtott rá, végig nagyon hálás volt, szinte nehezére esett hazamenni, majd otthonában nemcsak a dohányzásmentes életmódot folytatta, hanem minden területen bevezette az általunk javasolt változtatásokat.

14. szám – Weöres Sándor gondolatai

Weöres Sándor gondolatai

Ifjak és vének szépsége
Az ifjú arc, váltakozó vidám és szomorú tündéreivel: mozgalmas, szikrázó, örvénylő, csábító szépség. Az öreg arc, szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával: nem csábító, önmagában való, fenséges, nyugodt szépség. 
A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri, s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme. S többnyire el is rútítják ifjú arcukat, nemiségük plakátját formálják belőle; s elrútítják öreg arcukat is, mert a fiatalság nyomorúságos roncsát őrizgetik rajta.
Az egyéni ember irtózik a megvénüléstől: úgy fogadja, mint elgyengülést, tehetetlenné-válást, méltatlan megaláztatást. Az igaz ember nem irtózik a megvénüléstől, hiszen benne érheti el zavartalan kibontakozását; az ő évei lépcsők, egyre magasabbra. Ha nem félsz betegségtől, nyomortól, öregségtől, haláltól, semmiféle csapástól, részedre az öregség egyre biztosabb kiteljesülés lesz: a szegénység tehertelen szabadság, bármilyen nyomorékság gyarapodás…

A szépről
A természetben nincs semmi ízléstelen… Az emberi szem vásári limlomhoz szokott és nehezen igazodik az isteni-széphez.

A legveszélyesebb „házasság”
A jelenkor legveszélyesebb ördögnásza: Érzelgősség úrnő és Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást, és nyert ügye van.

Az erkölcsről
Az erény sosem erőszakos; ezzel szemben bármelyik álerény jelszava lehetne: Amit én nem teszek, másnak sem szabad.
Az álerények fojtogatják a hitet, igazságot, erkölcsöt, tudást, szépséget; mindazt, ami az emberiség állandó kincse, megmérgezik, azáltal, hogy rájuk hivatkozva kötelezővé teszik saját töpörödöttségüket.
A bűn nem akkor legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bártan szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát és megfertőzi a felismerőérzéket.
 A sötétbe merülés, általános pusztulás, egyetemes kínszenvedés ellen mit tehetsz? Semmit és mindent. Embertársaidért nem tehetsz többet, mint hogy az egyetlen menekülési módot tudatod velük. Erőszakkal megmenteni senkit sem lehet, amikor az özön mindent beborít. 
Írmagját se tűrd magadban semmiféle érvényesülési szándéknak. Mert ahogy előbbre törtetsz az életben, úgy csúszol vissza önmagadban.
… Még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.

Önvizsgálat és imádság 

Az önvizsgálat legegyszerűbb módja az imádság. Ha imádban Istennek gyónod meg hibáidat, ezzel bejárod személyednek minden zeg-zugát, mert az ember, imájában, őszintére vetkőzik Isten előtt; önmagának folyton hazudozik, de Istennek nem mer hazudni.

14. szám – Bartók Béla gondolatai 1. rész – Kitekintő rovat

„Bartók Béla, a világhírű magyar zeneszerző, népzenekutató és zongoraművész szépírói babérokra, legalábbis ilyenek publikálására sohasem törekedett, efféle készséget eláruló levelezése az évek múlásával egyre higgadtabbá vált, végezetül a ridegségig tárgyilagos, az aprólékosságig menő tudományos igazságszeretet emberének mutatja őt. 
Édesapját, id. Bartók Bélát (1855–1888), az egykori Torontál megyei Nagyszentmiklós – ma Sinnicolaul Mare – földmívesiskolájának igazgatóját, nyolcéves korában vesztette el. A félárva gyermeket, kis húgával együtt, özvegy édesanyja tanítónőképzős elfoglaltsága, tanítónői munkája közepette, gondok közt nevelte fel… A túlságosan korán, harminchárom éves korában elhunyt apáról szinte semmi elképzelésünk sincs. Pedig ez az édesapa megérdemli a figyelmünket. Idősebb Bartók mint a nagyszentmiklósi földmívesiskola igazgatója, s mint alapító és választmányi tagja a Torontál vármegyei gazdasági egyesületnek, küzdött a megyei maradiság ellen: a régi Délkelet-Magyarország torontáli parlagján virágoskertet szeretett volna csinálni. Tanulmányokat, könyvet, cikkeket írt… Szépírói babérokra is törekedett… Pedagógiai, társadalmi, irodalmi elfoglaltsága mellett zenekart szervezett, maga is megtanult csellózni, hogy a komolyabb zene szeretetére és művelésére serkentse környezetét. A társadalom megújhodásáért vívott harcában mintha újra Széchenyi nemzedéke lépne elénk: Vallásos tépelődéseiben, moralizáló írásaiban is egy Széchenyi-faragású ember áll előttünk. Rövid élete során rengeteget dolgozott, hihetetlen akaraterővel tört előre, valójában felőrölte magát. Ha élete fonala meg nem szakad, az ország vezető szellemei közé küzdi fel magát. Zömmel 1884 és 1887 közt írt, helyi lapokban megjelent írásaiból a Húsvéti elmélkedés címen közzétett tárcát mutatjuk be, hogy megismerjünk valamit abból a szellemi légkörből, amelyből fia, a kis Bartók Béla, a későbbi nagy muzsikus, korunk géniuszóriásává nőtt.” (Demény János)

Id. Bartók Béla: Húsvéti elmélkedés (részlet)

14. szám – Gondolatok a Fegyvertelen katona c. film kapcsán – Tapasztalatok rovat

Mottó:
„Isten igaz gyermekei úgy vannak szétszórva a világon, mint éjjel a világító csillagok.”
(Ellen G. White)

A filmbeli igaz történet előtt meghajtom a fejemet, és csodálattal adózom a jóra törekvés ezen példájának. Nem von le semmit ennek az értékéből, ha a reformáció közeledő kerek évfordulója okán is felidézem, hogy a reformátorok ‒ például a gályarabok ‒ helytállása nem volt kisebb erkölcsi értékű, mint a filmbeli „közlegény” csodálatos példája.
A „más juhok” igazsága mondatja velem, hogy Magyarországon például a nazarénusok sem voltak hajlandók fegyvert fogni a hadseregben, és a kötelező katonai esküt sem voltak hajlandók elmondani. Saját egyházunkban is volt erre példa. Remélem, nem követek el hibát, ha nevet is említek. Meg lehet erről kérdezni például Boda Papp István testvérünket, de másokat is. Ők tudnának ezekről bizonyságot tenni. Sajnos, nálunk is volt háború, amely törvényszerűen „kitermelte” a hétköznapi hősöket és helytállásukat (de az ellenkezőjét is).
A szép példára szeretnék néhányat említeni saját családom köréből. Én ezeket ismerem. Nyilván szép számmal vannak más családoknál is hasonló esetekről emlékek. Ha eltekintünk a személyes érintettségtől, és csak a jelenséget szemléljük, akkor előtűnik a példa valódi ereje és megindító szépsége.
Édesapámat tizenkétszer hívták be katonának a háború alatt. Ezek közül három ún. SAS behívó volt (huszonnégy órán belül jelentkezni kellett a kijelölt mozgósítási ponton). Mi akkor már hárman voltunk testvérek. El lehet képzelni anyukám helyzetét, amint egyedül maradt a három kicsi gyermekkel.
Apukám eltökélte, hogy ő nem fog fegyveres szolgálatot ellátni. Ő szintén az egészségügyi vonalon, szanitécként akart a hadseregben szolgálni. Itt jött a Gondviselés első komoly segítsége.
A gyülekezetben volt egy testvérnő, aki rendkívüli tehetséggel volt megáldva: csodálatos portrékat, tájképeket festett, Biblia-jelzőket készített mint laikus művész. 

2017. márc. 25.

14. szám – Az egészségügyi reformról – Tallózó rovat

Az egészségügyi reform befolyásolja üdvösségünket

Bill Humeniuk cikke
Az idézetekben az eredeti lapszámok találhatók

„A világon minden mozgásban és nyugtalanságban van. Az idők jelei vészjósló módon vetítik előre a ránk következő események árnyát. A válság fokozatosan telepszik ránk… Sátán látja, hogy ideje rövid, minden eszközét beveti annak érdekében, hogy az embert becsaphassa, megtéveszthesse, megkötözhesse, amíg a kegyelmi idő le nem telik, és az irgalom ajtaja örökre be nem csukódik.” (Ellen G. White: Jézus élete, 552. o., Az Olajfák hegyén c. fej.)
Többen népünk sorai között vegetáriánusok, ezért ők úgy gondolják, az egészségügyi reform követői, mivel feladták a hús fogyasztását. Az egészségügyi reform az utolsó idők népének idején messze túlmutat azon, hogy feladtuk a húsevést. A prófétaság Lelke annak a világosságnak a fényében, amelyben ma élünk, és azoknak a történéseknek a tudatában, amelyek lejátszódnak, felszólít bennünket a teljes egészségügyi reformra – vagyis mindent fel kell adnunk, ami kárt okoz testünknek, amely a Szentlélek temploma (lásd 1Kor 6,19–20). Nagyon komoly időben élünk, amely igen komoly figyelmet igényel.
„A nagy küzdelem közeleg a befejezéshez… Adventisták vagyunk, nem élénkül meg a szívdobogásunk azoknak a dolgoknak a láttán, amelyek feltárulnak szemeink előtt? Az Úr jön. Halljuk lépésének közeledtét.” (Maranatha, Július 31. Ideje felébredni!)
Számot vetsz fizikai és lelki életeddel? Nem látjuk és nem halljuk lépéseit, ahogy Isten közeledik? Amikor látjuk a körülöttünk teljesedő tényeket, nem érezzük, hogy „valami rendkívüli, döntő eseménynek vagyunk a tanúi”? (Próféták és királyok, 537. o., A láthatatlan vigyázó c. fej.)
Nincs itt az ideje Isten népe életében megtisztítani a testet minden káros, pusztító bűntől, hogy készen álljunk a végső napokra, amelyekben már benne élünk?
„Ha férfiak és nők őszintén megtértek, lelkiismeretesen alkalmazzák azokat a törvényeket, amelyeket Isten megalapított, hogy mentesek legyünk minden fizikai, szellemi és erkölcsi gyengeségtől… Felelőséggel tartozunk Istennek szokásainkért és mindennapi gyakorlatunkért. Ezért a kérdés részünkre nem az, mit fog mondani a világ, hanem az, hogy keresztényként hogyan álljak a szokásokhoz, amelyeket az Úr kialakított bennem. (Eféz 2,22)” (In Heavenly Places, 191. o.)

Alkalmassá válni Isten hatalmára és jelenlétére
Isten terve távol tartani bennünket a megtévesztéstől, az elhitetéstől, a befolyástól, és azoktól a félrevezetésektől, amelyeket Babilon táplálkozása nyújt, melyeket hatalmas élelmiszerboltjaink, díszes dobozokban, látványos csomagolásban és kívánságot keltő üvegekben kínálnak a vásárlóknak.

2017. márc. 24.

14. szám – A hit titka – Hit általi megigazulás rovat

„A hit titka”

Különös kifejezés
Az Újszövetségben egyetlen helyen, abban a szövegösszefüggésben fordul elő ez a kifejezés, hogy Pál apostol inti munkatársát, Timótheust: olyan személyeket válasszanak a gyülekezeti tisztségek betöltésére, „akiknél megvan a hit titka, tiszta lelkiismerettel” (1Tim 3,9). Az eredeti szövegben a titoknak fordított szó: müsztérion. Ez a görög szó olyan titokra utal, amely azért titok, mert valami emberileg felfoghatatlant rejt, és különleges kiváltság az ember számára ennek a titoknak a feltárulása. Érdeklődésünkre tarthat számot, hogy mi „a hit titka” kifejezés tartalma. 

Párhuzamos kifejezésmódok 
Egy apa éppen akkor kereste Jézust, hogy segítségét kérje reménytelenül beteg, szenvedő gyermeke meggyógyításához, amikor a Megváltó három tanítvánnyal felment egy magas hegyre, a megdicsőülés hegyére. Jézus távollétében a többi tanítvány megpróbálta meggyógyítani a gyermeket az Ő nevében. Volt már tapasztalatuk ebben, mert korábban, amikor Jézus önálló munkára küldte őket, elnyerték a Szentlélek segítségét ehhez a szolgálathoz. Most azonban kudarcot vallottak. Amikor Jézus lejött a hegyről és a helyszínre érkezett, a kétségbeesett apa így számolt be az eredménytelen próbálkozásról: „Elvittem őt a tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.” (Mt 17,16) Jézus – az apa hitének megnyilatkozására – egészségessé tette a gyermeket. Ezt követően, amikor már csak magukban voltak Jézus és a tanítványai, megkérdezték őt kudarcuk okáról. Jézus válasza így hangzott: „A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek, ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek, menj innen amoda, és elmenne – semmi sem volna lehetetlen néktek.” (Mt 17,20) 
Jézus megállapítása a tanítványok hitetlenségét illetően nyilván nem úgy értendő, hogy nem hittek volna, nem bíztak volna Jézusban mint Messiásban ekkor is, és nem azonosultak volna lelkükben a tanításaival. Az a hit azonban, amelyről Jézus azt mondta, hogy ha csak egy mustármagnyi van belőle, a legnagyobb és leglehetetlenebbnek látszó dolgok is megvalósulhatnak, nem volt meg bennük akkor, amikor az apán és gyermekén segíteni akartak. A hasonlat, mely szerint mustármagnyi hit megnyilatkozása is elegendő ahhoz, hogy hegyek mozduljanak ki a helyükből, nem szó szerint értendő. A hegy szimbólum Jézusnak ebben a mondásában, és arra utal, hogy sokszor olyan problémákkal küzdünk, amelyek elmozdíthatatlan hegynek tűnnek, pedig megoldódhatnának, ha olyan hitünk lenne, amilyenről Jézus itt szól. 
Különleges, hogy ezt a fajta hitet Jézus mustármaghoz hasonlítja, és kijelenti, hogy ebből a hitből egy mustármagnyi is hegyeket mozdíthat ki a helyükből, azaz hegynyi nehézségeket háríthat el. Máskor is alkalmazta Jézus a mustármaghasonlatot. Ismert ez a kijelentése: „Isten országa hasonló a mustármaghoz.” (Mt 13,31) Biológus szakértő magyarázata szerint „Jézus nem a nálunk termesztett fehér mustárról, hanem palesztinai rokonáról, a fekete mustárról beszélt. (…) Ez az egyéves, gyorsan nagy bokorrá terebélyesedő (…), lágy szárú növény ugyanis a Szentföld kedvező éghajlati körülményei között három-négy méteres magasságával valóban kiemelkedik minden más, itt termesztett lágy szárú növény közül. Több ismert utazó is említi naplójában, hogy Galileában lómagasságú mustárbokrokkal találkoztak. (…) Mákszemnél is kisebb, gömbölyű, fekete magvai valóban a legkisebbek a Palesztinában akkoriban termesztett növények magjai között. (…) A bő maghozam az elvetett mag több ezerszeresét is elérheti.”
 A hasonlat értelme tehát ez: parányi magból óriási növény születik. Ennek megfelelően van olyan különleges hit, amelynek akár csak a pillanatnyi felvillanása esetén is hatalmas dolgok történnek. 

14. szám – Megújulás és reformáció a városfalak befejezése után - Hit általi megigazulás rovat

Megújulás és reformáció a városfalak befejezése után
       
Bevezetés
Nehémiás az isteni gondviselés folytán befolyásos pozícióba került a perzsa udvarban, pohárnokként szolgált, Artaxerxész király jó barátjává vált. Nagy dolog volt ez, hiszen Perzsia a kor legerősebb hatalma volt ebben az időben (i. e. V. század), amely Júdeát is leigázta. Nehémiás megrendülve értesült a zsidók nyomorúságáról, sírt, kesergett, böjtölt. Eközben az az elhatározás született meg benne, hogy ő maga lesz a kezdeményező a helyreállítás munkáját illetően, mihelyt a Jóisten ajtót nyit. Ez meg is történt négy hónap múlva: a király észrevette Nehémiás szomorúságát, vágy fakadt a szívében, hogy segítsen szolgájának tervei kivitelezésében. Nehémiás megtette a szükséges előkészületeket (engedélyeket, faanyagot, katonai védelem kért), a király pedig Júdea tartomány helytartójává nevezte ki. Júdeába érkezve azonnal hozzáfogott a munkához. Terepszemlét tartott, majd a vezetőket és az egész népet megnyerte az ügy számára. A nagy lelkesedés eredményeként nagyon gyorsan, 52 nap alatt elkészül a városfal. Közben voltak nehézségek is: a környező népek áskálódása akadályozta a munkát. Nehémiás a közigazgatás helyreállításért is nagy erőfeszítéseket tett: vezetőket nevezett ki, népszámlálást tartott, az újjáépítés költségeire pénzt gyűjtött.

Minek az ideje jöhetett el a rend helyreállítása után? 
„Mikor pedig eljött a hetedik hónap, és Izrael fiai az ő városaikban lakoztak, felgyűlt az egész nép egyenlőképpen a piacra, mely a vizek kapuja előtt volt, és mondták az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt az Úr Izraelnek. Előhozta azért Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet eleibe, melyben együtt voltak férfiak és asszonyok, és mindazok, akik azt értelemmel hallgathatták, a hetedik hónak első napján. És olvasott abból a piacon, amely a vizek kapuja előtt volt, kora reggeltől fogva mind délig, a férfiak és asszonyok előtt, és mindazok előtt, akik azt érthették, mivel az egész nép nagy figyelemmel hallgatta a törvényt.” (Nehem 8,1‒3)